Bordélyház, masszázsszalonok - már megint mibe keveredik a Vatikán?
Durvul az újabb Vatileaks. Valaki újabb dokumentumokat lopott, tartalmukat elkezdte kiszivárogtatni. Bíborosakat hallgattak ki – állítólag.
Vatikáni tulajdonú római ingatlanok működtek szaunaként, masszázsszalonként, illetve gyakorlatilag bordélyként. Ilyesmiket olvas ki az olasz és a brit sajtó azokból a dokumentumokból, amelyek nyilvánvalóan nem hivatalosan kerültek ki az egyházi állam hivatalaiból. Ezekben szó van bagóért kiadott épületekről, amelyekben fontos vatikáni emberek állítólagos sötét üzelmeiket bonyolíthatták. Kiemelten szerepel a dokumentumokban a Vatikán egyik hivatala, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, amelynek összesen több száz millió eurót érő ingatlanjai vannak Rómában, és ezeket gyanúsan olcsón adja bérbe például olyan vállalkozásoknak, amelyek hotelként üzemeltetik az épületeket - írja a VS.hu.
Két évvel ezelőtt már kiderült hasonló. Akkor a Vatikán a Via Carduccin 23 millió euróért vett meg egy épületrészt , amely egy tömbben van az Europa Multiclubbal, amely a kontinens legnagyobb melegekre szakosodott szaunája.
A mostani kiszivárogtatás egy sorozat részének tűnik. November elején állítólag a Vatikán teljes könyvelését feltörték, egy papot és egy tanácsadónő gyanúsítottak ezzel. Az olasz és a brit sajtó is megírta, hogy az ügyben több magas rangú tisztviselőt és bíborost kihallgatott a vatikáni rendőrség, de ezt a Szentszék sajtófőnöke, Federico Lombardi cáfolta.
Októberben Ferenc pápa bocsánatot kért a római és a vatikáni botrányokért, de nem árulta el, mire is gondol. Az akkori találgatások egy a római polgármester lemondásához vezető korrupciós botrányt emlegettek, illetve azt az állítólag egy bíboros által is aláírt levelet, amelynek nyilvánosságra hozatalával a családról szóló, épp akkor zajló szinódust próbálták befolyásolni.
Ebben az ügyben is elhangzott az újabb Vatileaks-botrány kifejezés. Ezzel először azt a 2012-ben kirobbant kiszivárogtatási ügyet illették (a híres Wikileaks nyomán), amelyben még az előző pápa, XVI. Benedek inasa, Paolo Gabriele segített nyilvánosságra jutni olyan anyagokat, amelyekben a vatikáni korrupcióról, a homoszexualitásuk miatt zsarolt papokról volt szó. Sokan XVI. Benedek váratlan és szokatlan távozását a pápai tisztségből is összefüggésbe hozták a Vatileaksszel.