Az én családomban ez a születésnapok, tehát a meglepetések időszaka, de a legnagyobb meglepetést nekem mégis egy nem családtag okozta: Lattmann Tamás nemzetközi jogász miniszterelnök-jelöltnek jelentette be magát. Vagy inkább nem is meglepetés volt ez, hanem megdöbbenés, elképedés.
Tudtam, hogy Lattmann meglehetősen ambiciózus ember, különféle közéleti tevékenységekkel, egyetemi, intézeti pozícióval, na de a miniszterelnök-jelöltség teljesen más nagyságrend. Mintha én bejelenteném, hogy megpályázom az ENSZ főtitkári címét. Miért is ne? Ismerem a kontinensek nevét, beszélek egy kicsit angolul, hallottam róla, hogy Afrika éhezik, a Közel-Kelet vérzik… a többit meg elolvasom majd a repülőn. 
Ültem a tévé előtt, és nem akartam hinni a fülemnek, igaz, Rónai Egon se nagyon. És most szó szerint idézek a 2017. január 28-i Egyenes Beszédből.
R.E.: „Na, de ez, hogy volt? Felült egy reggel az ágyban, és azt mondta, hát miniszterelnök én is lehetnék?”
L.T.: „Szerintem ahhoz nem kell felülni az ágyban, bárki mondhatja magáról, hogy miniszterelnök ő is lehetne” – így a felelet.
Ujjongtam.
Bárki. Én is, és ha a szomszédom otthon lett volna, őt is rögtön rádumálom. 
Mindig is tudtam, hogy ez itt a korlátlan lehetőségek hazája, nem Amerika. Hiszen ott, vagy bárhol másutt, ahol a politika szakma, és nem amatőrök, idióták, vagy bűnözők csinálják, mint többségében nálunk, a leendő politikus általában 15-20 éven át, napi 24 óra munkával alulról dolgozza fel magát, míg végül helyzetbe kerül. 
Persze kivételek mindig vannak, de ahogy a Carnegie Hallban is ritkán lép fel 15 éves zongorista, a politika felső emeletein is mindenféle párt és politikai szervezetekben edződött férfiak, nők vannak jelentős többségben.
Na és Gyurcsány Ferenc és Bajnai? Igen, ők valóban a semmiből jöttek, de oda is mentek vissza, mert egyikük sem értett a politikához. Egyrészt nem tanulták – politikusnak normálisan ugyanúgy tanulnak, mint orvosnak –, ráadásul nem mentek végig a politikusi pálya hosszú, millió buktatóval teli belső útjain, amely során a kleptománok, pszichopaták, zsarnokok többnyire fennakadnak a politika alkalmassági szűrőin. (Mire Gyurcsány tapasztalatot szerezhetett volna, már meg is bukott.)
És akkor nálunk jött a politika világában totál outsider Lattmann, és valahogy kibulizta magának, hogy számításba vegyék az elképzelhető legmagasabb politikai pozícióra… Ezt a már-már moral insanity húzását aztán még azzal is tetézte, hogy utána nyolc hónapon át nem szólt róla egy szót sem. Emiatt, valahányszor hallottam őt valamilyen nemzetközi jogi, EU ügyről beszélni, azt hittem, hogy januárban csak hülyéskedett. 
Bárcsak hülyéskedett volna! 
Keddi pletykálkodásával most kiderült, hogy a hazai politika, s benne elsőként az MSZP: Botkával, a két Molnárral, Hillerrel, vagyis Lattmann „tárgyalópartnereivel” végképp és visszavonhatatlanul beszámíthatatlan. 
Elmeháborodottak kormányon és ellenzékben – ezt kéne túlélni valahogy.

Bruck András