h i r d e t é s

Brutális késések: Ismét elmaradt a MÁV-nál a megfelelő utastájékoztatás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális késések: Ismét elmaradt a MÁV-nál a megfelelő utastájékoztatás

2017. szeptember 19. - 06:53

Leszakadt vezeték miatt késnek órákat a Nyugatiból induló vonatok - írja az Index

Fotó: Bakos Gábor / 10-es út Facebook csoport

Hétfőn késő délutánra gyakorlatilag teljesen lebénult a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvarról Kelet-Magyarországra tartó vonalon, miután nem sokkal délután két óra után megsérült a felsővezeték a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon.

Egy olvasónk bő egy órája írt nekünk levelet, mely szerint semmiféle tájékoztatást nem kaptak arról, hogy miért vesztegelnek Kőbánya alsón. Egy kollégánk negyed órával később szintén hasonló jelenségről számolt be, ők akkor éppen Pestszentlőrincen álltak. Azt is írta, hogy állítólag Zuglónál szakadt le a felsővezeték, ezt azonban a MÁV-nál nem tudták megerősíteni.

Az általuk írt közleményből csupán az derül ki, hogy a megsérült felsővezeték kijavítása késő estig is eltarthat, a vonatforgalom pedig csak az egyik vágányon jár, csökkentett sebességgel, ami miatt akár több mint két órás késésre is számíthatnak az utasok. Ebből egyébknét az is kiderült, hogy a helyreállítás ideje alatt a szerelvények csak Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan is fordulnak vissza, egy olvasónk ugyanakkor jelezte, hogy valójában nem ez történt, hanem valamiért mégis minden vonat ment tovább a Nyugati irányába.

Jelenleg a korábban már említett vonat, amin kollégánk is van, három órás késésnél jár, előttük pedig állítólag még tíz vonat áll, de már mögöttük is torlódás van. A kalauz továbbra sem tudja megmondani, hogy mikorra érnek majd be, emellett ráadásul jelenleg Zugló és Kőbánya alsó között állnak, leszállni is csak az árok partjára lehet. 

Pár járat ki is maradt, ezért a Nyugatiból induló összes vonaton rengetegen vannak, a hosszú késésnek és a bizonytalanságnak köszönhetően pedig érthető módon elég feszült a hangulat. 

A MÁV honlapján közölte, hogy nem sokkal 21 óra után helyreállították a felsővezetéket a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, így ezen a szakaszon újra mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok. Kedden hajnalban várhatóan már menterend szerint indulnak az első járatok a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen, a szegedi és a lajosmizsei vonalon.