h i r d e t é s

Budapesten tíz kerületet vesztett el a Fidesz, a II. kerületet is bevette az ellenzéki összefogás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Budapesten tíz kerületet vesztett el a Fidesz, a II. kerületet is bevette az ellenzéki összefogás

2019. október 14. - 06:43

Az Index információi szerint, a fővárosban nagy polgármesteri helycseréket hozott a mostani választás – írja a propeller.hu.

Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) beszédet mond az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án. Tőle balra Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja és szóvivője, Élő Norbert, a DK politikusa és Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja, jobbra Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke és Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, ügyvezető alelnöke. Forrás: MTI/Mónus Márton

A fővárosi kerületek többségében lesz baloldali a polgármester, több meglepetést is hozott az önkormányzati választás Budapesten. 

Olyan, korábban bevehetetlen kerületeket is bevett az ellenzéki összefogás, mint a II. kerület, ahol az önkormányzatot eddig vezető Láng Zsolt kikapott Örsi Gergelytől

- jegyzi meg az Infostart.

Budapesten tíz kerületet vesztett el a Fidesz, a II. kerületet is bevette az ellenzéki összefogás

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben. Forrás: MTVA/MTI

A Fidesz elveszítette az I. II., III., IV., VI., VII., VIII., IX., XI., XVIII. kerületeket, itt eddig fideszes volt a polgármester, most ellenzéki győzelem látszik.

Így következőképp alakulnak a kerületek:

Ellenzéki polgármesterek:

I., II., III., IV. VI., VII., VIII., IX., XI., XIII., XIV., XV., XVIII., XIX.

Fideszes polgármesterek:

V., X., XII., XVI., XVII., XXI., XXII. kerület.

Két független, Fidesz által támogatott:

XX., XXIII.

Eszerint tehát az ellenzék 14-9-re nyerte a kerületeket, ami azt jelenti, hogy megvan Karácsony Gergelynek a közgyűlési többség is.

Friss:

A budapesti kerületekben a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 99,2 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg (az eredmény nem végleges):

  • Budapest I. kerület – Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest II. kerület – Örsi Gergely (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest III. kerület – Dr. Kiss László (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest IV. kerület – Déri Tibor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest V. kerület – Szentgyörgyvölgyi Péter (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest VI. kerület – Soproni Tamás (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest VII. kerület – Niedermüller Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest VIII. kerület – Pikó András (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest IX. kerület – Baranyi Krisztina (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest X. kerület – D. Kovács Róbert Antal (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XI. kerület – Dr. László Imre (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XII. kerület – Pokorni Zoltán (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XIII. kerület – Dr. Tóth József (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XIV. kerület – Horváth Csaba (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XV. kerület – Németh Angéla (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XVI. kerület – Kovács Péter (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XVII. kerület – Horváth Tamás (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XVIII. kerület – Szaniszló Sándor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XIX. kerület – Gajda Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)
  • Budapest XX. kerület – Szabados Ákos (Független)
  • Budapest XXI. kerület – Borbély Lénárd (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XXII. kerület – Karsay Ferenc (FIDESZ-KDNP)
  • Budapest XXIII. kerület – Bese Ferenc (Független)

propeller.hu