Bűnpártolás a haza érdekében?
Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyilatkozatot adott ki a Baptista Szeretetszolgálat és a Külügyminisztérium meglehetősen gyanús és tisztázatlan hátterű bolíviai akciójáról, Tóásó Előd kicsempészéséről a dél-amerikai országból.
Amint ismert, Tóásó Előd és több társát az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésért és Evo Morales államelnök elleni merénylet-kísérletben való részvételért, terrorizmus vádjával őrízetbe vette majd letartóztatta 2009 áprilisában – ezt megelőzően Eduardo Rózsa-Flores magyar-horvát kettős állampolgárt és két társát a bolíviai terrorelhárítók tűzharcban megölték Santa Cruz-ban.
Évekig tartó nyomozás és bírósági tárgyalás után Tóásó Előd vádalkut kötött, így 2015 kora tavaszán szabadlábra helyezték egy másik társával, Mario Tadic horvát-bolíviai kettős állampolgárral együtt, de a La Paz-ban az ügyükben eljáró ügyészség úgy rendelkezett, hogy útleveleiket biztonsági okokból (nyilvánvalóan azért, hogy bármikor a bűnüldöző hatóság rendelkezésére állhassanak) nem adta vissza…
A Külügyminisztérium Budapesten ezt követően Tóásó részére, a bolíviai hatóságokat nem értesítve, ideiglenes útlevelet állított ki – a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Nemzet napilap munkatársa ezzel az útlevéllel csempészte ki – Kövér László szavaival élve “magyar államérdekre” hivatkozva a terrorizmus vádjával elítélt személyt.
Az Országgyűlés elnöke – az államérdeket Tóásó Előd esetében nem indokolva – az alábbi nyilatkozatot juttatott el a Magyar Távirati Irodához április 27-én:
“Amikor Tóásó Előd repülőgépe Budapesten ma földet ér, lezárul egy hallatlanul érdekes fejezet a magyar diplomácia történetében. Ennek az az egyik fontos eleme, hogy a magyar állam gyakorlatilag kimaradt egy bajba jutott állampolgára segítségnyújtásából. Ahhoz, hogy mentve a menthetőt valamelyest mégiscsak kivegye a részét ebből a folyamatból, most már csak egyetlen dolgot tehet. Ünnepélyes keretek közepette és nagy nyilvánosság előtt átadja Lukács Csabának és a Baptista Szeretetszolgálatnak a haza érdekében való bátor helytállás megbecsüléséért járó állami kitüntetést.”
A magyarországi politikai személyek ezzel súlyosan beavatkoztak Bolívia belügyeibe, a Baptista Szeretetszolgálat pedig karitatív tevékenységre hivatkozva, részt vállalva az akcióban,hiteltelenítette a hasonló, de tisztán csak karitatív tevékenységet folytató szervezeteket, melyeket ezután feltehetően kitíltják a dél-amerikai államból.
hirhatar.com (Címlap: Tóásó Előd - A kép forrása: hirhatar.com)
Posted by SEJT on 2015. április 28.