Zombory Miklós, a IX. kerület Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselője a testület csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy 1956-ban az Üllői úti laktanyához készülő tankok 80 százalékán ukrán felirat volt. Szakértők szerint azonban nem voltak ilyen megkülönböztető jelzések.
Ungváry Krisztián történész a kormány kritikusaként megvédte Orbán Viktort az Adolf Hitlerről és az európai egységről tett kijelentésével kapcsolatban. A történész szerint amit a kormányfő mondott, abba történelmileg nehéz lenne belekötni.
A tanácsadók bruttó átlagbére nem kifejezetten magas, nem jelentősen nagyobb, mint Tarlós István, és kisebb mint Demszky Gábor idején, igaz, az elmúlt évek emeléseit elvitte a jelenlegi infláció.
Három építőipari (!) cég 820 millió forintot kapott infarktuson átesett betegek rehabilitációjának kutatására. A földszinten található „intézetben” állítólag 12 hónapig kutattak. A recepciósok nem is hallottak róla. Az orvosi eszközök leírásánál még arra sem vették a fáradságot, hogy kivegyék azt a részt, amelyből kitűnik, hogy egy bizonyos „Zolinak” kell döntenie.
Fabó Péter vállalkozása egy olyan közbeszerzésen nyert, amelyet az általa vezetett önkormányzat résztulajdonában lévő cég írt ki. Korábban is előfordult ilyen, akkor azt mondta: mindez nem aggályos, mert az eljárásban nem volt döntési helyzetben. Cégét lánya, Fabó Luca vezeti.
Az akció szervezőjével szemben szabálysértési feljelentést tesz a rendőrség, a felvételek elemzését és a helyszíni szemlét követően a résztvevők ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek.