Fabó Péter az ügyvezetést ugyan átadta 23 éves lányának, de cégében tulajdonos maradt. Ennek ellenére mind ő, mind Navracsics tárcájának sajtóosztálya úgy nyilatkozott, nem látnak összeférhetetlenséget.
A szatmárcsekei református templomban mondott beszédet Orbán Viktor a magyar kultúra napján, a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából. Kevéssé meglepő módon most is képtelen volt mellőzni az aktuális ideológiai okfejtéseket.
A területfejlesztési miniszter nem az egyetemek átalakítását, nem a fideszes politikus jelenlétét, hanem lapunkat hibáztatja, hogy 160-180 ezer diák nem kap támogatást. Azt, hogy Vidnyánszky Attila át akarja hangolni az SZFE diákjait, színházi belügynek tartja.
Sajtóértesülések szerint Varga Judit igazságügyi minisztert is meg akarja hallgatni a Pegasus-botrány kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság, amelynek tagjai február 20–21-én Magyarországra érkeznek.
Budavár Önkormányzatának kulturális cége körül csúcsosodott ki a polgármester és a többségbe került jobboldali ellenzéke között hónapok óta zajló pozícióharc. A konfliktus a kerületi újságot is magával rántotta, a lap nyomdájának gyanús szerződésbontása pedig akár büntetőjogi felelősséget is felvethet.
A jászberényi időközi választáson a kormánypárt olyan súlyos vereséget szenvedett, amelynek jelentősége túlmutat a városon – állítja Róna Dániel politológus-közgazdász, aki szerint közben csorbát szenvedett a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció hitelessége is.