A most négyéves Milánt karácsony előtt vitték el nevelőszüleitől. A kisfiú néhány hetes korában került hozzájuk, ahol megszerették, gondját viselték, a család vérszerinti gyermekei testvérükként kezelték, ahogy testvérként kezelte egy másik, szintén ott nevelt kisfiú is. Balogék szerették volna örökbe fogadni Milánt, de a gyámhivatal ezt nem engedte. A cslád viszont váratlanul segítséget kapott, különféle szakemberek álltak melléjük, hogy Milán valahogy visszakerülhessen hozzájuk.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A száznyolcvan kilométeres gyalogos tudásmenet az oktatásért hétfőn reggel indult a miskolci Herman Ottó Gimnázium elől. A menetet lezáró tüntetésre több száz embert várnak a szervezők.
A Híd a munka világába program vezetője nem csak akkor lehet felelős a jogsértésekért, ha azok elkövetésére kifejezetten ő adott utasítást – mondta lapunknak Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója
Soha nem volt annyira drága a benzin a magyaroknak, mint holnaptól lesz, 10 forinttal, literenként 652-re ugrik az átlagára. A környező országokban lényegesen olcsóbb az üzemanyag, Szlovéniában harmadával kevesebbe kerül, mint nálunk. A GKI úgy számol, akár heteken belül több mint 700 forintot kérhetnek egy liter benzinért Magyarországon.
Mindannyian vesztesei vagyunk a mostani megélhetési válságnak – véli Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, a Habitat for Humanity Magyarország 2022-es jelentésének egyik szerzője.
Az észak-magyarországi Sajó-völgyben született gyerekek életkilátásai a statisztikák szerint öt-tíz százalékkal rosszabbak, mint a szerencsésebb vidékeken élő társaiké, ami miatt nem kis részben a szennyezett levegő okolható.