A mindenkori fiatalság számára egész egyszerűen létszükséglet, hogy legyenek olyan karakterek a világban, akik képesek őket megszólítani, s valamilyen módon példaértékkel bírnak a kamaszok szemében. Ma egyetlen embert sem találni széles-e világon, aki megfelelne a kritériumoknak.
Digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni, amely foglalkozik a mostani kerettanterv szakmai egyeztetést követő, indokolt módosításával is – közölte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, újságírókkal.
Yeonmi Park 22 éves, 15 éves korában sikerült elszöknie Észak-Koreából. Emberi jogi aktivista lett, és sorra turnézza a nyugati országokat, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, milyen kegyetlen állapotok uralkodnak a világtól elzárt diktatúrában.
Ester Kubisz, Sofya Samareva és Balogh Luca Enikő vehetett át díjat a Design Terminál ötödik alkalommal meghirdetett, Gombold újra! elnevezésű öltözéktervezési pályázatának vasárnap esti döntőjén a budapesti Várkert Bazárban.
Aki jövőre szeretne felvételizni, nincs könnyű helyzetben, ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy lehetetlen dolga lesz. A legfontosabb természetesen a tudatosság: mindenhová más kell majd, van azonban néhány plusz megszerezhető papír, amelyek akár belépőként is lapulhatnak a felvételizők zsebében.
A tanárok inkább P.Ö.CS.-nek, a köznevelésért felelős államtitkár B.E.CS.-nek hívja az iskolákban frissen megalakult önértékelő csoportokat, amelyeknek az lesz a dolguk, hogy összehangolja a pedagógusok, a vezetők, és az intézmény munkájának belső értékelését.
Az egyetemista az az emberfajta, aki nem túlzottan szereti, ha packáznak vele. Nem azért, mert a kormányzati kommunikáció szerint egy lusta disznó, és nem akar tanulni, hanem, mert akár hisszük, akár nem, a felsőoktatás nem csupán játék és mese. Néhol Hókuszpókok akarják megmondani, mi a trendi, holott gőzük sincs az egészről.
Erős mezőnyben a legjobbak közt szerepeltek a Berettyóújfalu környéki hátrányos helyzetű gyerekek a Kínában megrendezett 46. Nemzetközi Gyermek Képzőművészeti Versenyen, adta hírül a romasajtokozpont.hu. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola 20 alkotással pályázott a rangos megmérettetésre; a pályaműveket zömében 6-10 éves általános iskolások készítettek.
Sokan egész egyszerűen bele sem gondolnak abba, hogy amint lejár a hallgatói jogviszonyuk, de még nem álltak munkába, egyedileg is be kell fizetni a társadalombiztosítást minden hónapban, egészen addig, amíg újra hallgatók nem lesznek, vagy nem kezdenek el dolgozni.
A Words Are Melodies formáció 2013 szeptemberében állt először színpadra azzal a feltett szándékkal, hogy a mára hazánkban is igen népszerű slam poetry műfajt még több emberhez juttassa el azáltal, hogy ismert slammerek szövegeit használja fel dalszövegként. Mivel minden slammer és slam szöveg egyedi, a WaM dalai is nagyon sokszínűek, zenéjében keveredik a modern jazz, egy kis pop és a spoken word.