Az izraeli légierő a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez tartozó célpontokat lőtt a gázai övezetben válaszul a szombati határ menti támadásokra, melyekben életveszélyesen megsebesült egy izraeli katona - jelentette a Jediüt Ahgronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap reggel.
Joe Biden elnök szerint minden idők egyik legveszélyesebb mentőakciója zajlik jelenleg Kabulban, aminek keretében napi több ezer embert menekít ki a nagyjából 6 ezer terepen lévő amerikai haderő. Jelenleg is igyekszik az Egyesült Államok kormánya megállapítani, hogy még hány állampolgára van Afganisztánban.
Azok a lépések, amelyeket Németország és szövetségesei tettek az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal "kapcsolatos helyzet" kialakulása óta eltelt egy év alatt, arra utalnak, hogy kitervelt provokáció történt, amelynek célja Oroszország lejáratása, feltartóztatása és a szeptemberben esedékes parlamenti választások megzavarása - közölte az orosz külügyminisztérium.
Csütörtök hajnalban megérkezett a németországi Frankfurtba az a huszonhat magyar állampolgár, akiket Afganisztánból menekítettek ki repülőgéppel - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Florin Citu román miniszterelnök javaslatára Dan Vilceanu közgazdászt, parlamenti képviselőt jelölte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a bukaresti pénzügyminisztérium élére: erről csaknem egyhangúlag döntött szerdán a párt Országos Politikai Bürója (BPN), az egyedüli ellenszavazat Ludovic Orban pártelnöktől származik.
Hosszú távú megoldást keres a román kormány az építőipari alapanyagok drágulása okozta problémára: olyan rendelet elfogadására készül, amely lehetővé teszi, hogy a közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők esetében az önkormányzatok ne a szerződésben előre rögzített alapanyagárakat vegyék figyelembe, hanem a statisztikai hivatal által megállapított drágulás alapján számolják újra a munkálatok értékét - közölte a román fejlesztési minisztérium szerdán.
Az Európai Bizottság az Európai Unió menekültügyi, migrációs és integrációs alapjából 36,7 millió euró gyorssegélyt bocsát Litvánia rendelkezésére annak érdekében, hogy a helyi hatóságok "bővítsék a litván-fehérorosz határra érkező nagyszámú illegális migráns befogadására szolgáló kapacitásaikat" - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán sajtóközleményben.
Egy líbiai harcmezőn hátrahagyott tableten talált adatokra hivatkozva tárta fel a leginkább zsoldoscsoportra hasonlító Wagner orosz biztonsági cég működésének részleteit a brit közszolgálati médiacsoport, a BBC, amely szerdán tette közzé oknyomozó riportját a témában.
Törökországban keddre szinte teljesen sikerült megfékezni azokat az erdőtüzeket, amelyekből az elmúlt lassan két hétben legkevesebb 270 ütött ki szerte az ország területén - derült ki az Anadolu török állami hírügynökség jelentéséből.
Rasszizmusra hivatkozva távolíttattak el egy sziklát a Wisconsini Egyetem madisoni kampuszáról, miután az egyetem fekete diákmozgalma és más diákszervezetek tiltakoztak az ellen, hogy a sziklát mintegy 100 évvel ezelőtti odaszállításakor "négerfejnek" nevezték - jelentette a Fox News amerikai hírcsatorna helyi idő szerint vasárnap.
Az utóbbi három nap alatt 349 migránst tartóztattak fel a lengyel-fehérorosz határ egyik szakaszán, ez több, mint tavaly egész évben - derül ki a lengyel határőrség hétfői közleményéből.