Legalább kilenc nőnek adtak partidrogot azon a meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz német kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Szociáldemokrata Párt (SPD), írta meg a német RTL.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott a CNN-nek Christiane Amanpour műsorában. A politikus szót ejtett az energiaellátásról, Zelenszkij nyilatkozatáról, a történelmi humanitárius segítségről és a nemzetközi jog érvényesítéséről.
Az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezményének Tanácsadó Bizottsága szerint fennáll a gyanú, hogy a szlovák hatóságok még mindig alkalmazhatják az 1945-ös, elsősorban a magyar és német kisebbségeket célzó vagyonelkobzási rendeletet, az úgynevezett Beneš-dekrétumokat. Északi szomszédunk már reagált is a felvetésre.
Az orosz állami médiában arról találgatnak, hogy Magyarország képes lenne-e egy katonai hadművelet keretein belül visszafoglalni Ukrajna magyarok által lakott területét. A téma olyannyira foglalkoztatta őket, hogy a Független Államok Közösségének helyettes vezetőjét is megkérdezték az üggyel kapcsolatban. Korábban a szlovák parlament elnöke is felvetette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök az orosz elnök segítségével rajzolná át országa határait. Menczer Tamás akkor reagált is a feltevésre.
Túlszámlázó éttermek, sok tolvaj, homofóbia, csak hogy néhányat említsünk. Összegezte az angol, a kanadai, az amerikai és az ausztrál külügy, mire érdemes vigyáznia annak, aki Magyarországra utazik, a helyzet elggé siralmas. - derül ki az RTL.hu összeállításából.
A litván repülőgépet egy elhagyatott bolgár repülőtéren találták meg a hatóságok. A gép üresen állt a betonon, a motorja még meleg volt, a pilóta az utasokkal együtt eltűnt. A kisgépet, ami hét országon repült át engedély nélkül, korábban egy litván tartalékos katona árulta.