A vásárlási szokások az utóbbi időben drasztikus változáson mentek keresztül. Nem csak Magyarországon, de az egész világon megfigyelhetőek azok a statisztikai görbék és mutatók, amik az online-offline áruházak közti vásárlások eloszlását borítják fel.
A lap szerint a webáruház több károsultja egybehangzóan azt állítja: a vállalat célja az volt, hogy a megszűnés előtti utolsó hetekben feltornázzák a bevételt, így tudatosan kárt okozva azoknak az ügyfeleknek, akik előre kifizették a megrendelt termékeket. - írja a 168ora.hu.
A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac,2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, a jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.
Mintegy 350 millió forintos beruházással csalások felderítését végző internetes labort élesít a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság(NFH). A szervezet szerint több a visszaélés, mint korábban és a szabályszegésben a nagyok is érintettek.
A magyarok 71,9 százaléka vásárol karácsonyi ajándékokat az interneten, csaknem 43 százalékuk használ mobil eszközt - egyebek között ez derül ki a PayPal online pénzügyi szolgáltató cég nemzetközi felméréséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.