h i r d e t é s
Sok okosság mellett aról is beszélt, hogy "ők a normális emberek":
Meghallgattam Orbán 2023-as CPAC beszédét - may the 4th be with you - és azt hiszem, megértettem, hogy mi a fő probléma.
Madarat tolláról, Orbánt Putyin barátjáról… Mindez a CPAC rendezvényéről juthatott az eszünkbe, hát hogy is mondjuk finoman… így…
"Az ágyékomat simogatta a kocsiban" - mondja egy férfi Matt Schlappről, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnökéről.
Kiderült, kik kísérték el a miniszterelnököt az Egyesült Államokba.
Ráadásul az útja semmilyen szempontból nem minősül hivatalos látogatásnak.
Ám erről a Fidesz és csatolt szervezeteik valamiért „elfelejtettek” beszámolni.
A konzervatívok is elképedtek. Orbán Viktor magát promotálta a CPAC dallasi konferenciáján, ám egyes megjegyzései hazánk külpolitikai érdekeit sértik – állítják a Népszavának nyilatkozó szakértők.
Az Alapjogokért Központ az esemény egyik támogatója.
A magyar miniszterelnök beszédével kezdődött, majd szombaton Donald Trumpéval ér véget Dallasban az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC.
A magyar miniszterelnök csütörtöki beszédével kezdődik, majd szombaton Donald Trumpéval ér véget Dallasban az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett CPAC.
A magyar miniszterelnök az amerikai CPAC konferenciára kapott meghívást.
Lesz helyettük az amerikai jobboldal budapesti konferenciáján Orbán-beszéd, Bayer Zsolt, Tóth Gabi, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns és volt cseh államfő.