h i r d e t é s

Csak tavaly 33 ezer magyar ment Németországba dolgozni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak tavaly 33 ezer magyar ment Németországba dolgozni

2017. március 05. - 09:54

Már a 200 ezerhez közelít a Németországban élő magyar állampolgárok száma. A KSH elkezdi kutatni, miért vándorolnak ki Magyarországról a fiatalok.

A bevándorlási és migrációs ügyekkel foglalkozó BAMF adatai szerint tavaly az év első kilenc hónapjában 33 ezer magyar telepedett le Németországban, ez idő alatt ugyanakkor mintegy 134 ezer román, 99 ezer lengyel, 51 ezer bolgár és 40 ezer horvát érkezett - írja a Privátbankár.
zek azonban a „bruttó” számok, az újonnan érkezetteké, miközben sokan el is vándoroltak, hogy vissza Magyarországra-e, vagy harmadik országokba, azt nem tudni. Így az országban nyilvántartott magyar állampolgárságú lakosok száma 178 221 főről 189 872 főre nőtt, ez 11 651 fős emelkedést jelent.

Ezzel a majdnem 190 ezer fős létszámmal egyébként az EU-s országok között a hetedik helyen álltunk, Lengyelország, Olaszország, Románia, Görögország, Horvátország és Bulgária után. Az említett 11 650 fős első kilenc havi növekedés a magyarok körében körülbelül harmadával alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, tehát lassuló tendencia látszik.

A 2015-ös évben az EU-országokból érkezett bevándorlók négyötöde a kelet-európai országokból, köztük Magyarországról érkezett – derül ki a Die Welt cikkéből. „Tendenciáját tekintve az EU-ból érkező kivándorlók fiatalok és átlagon felül képzettek” – teszi hozzá mindjárt a lap. Azt is írják, hogy az ország 81 milliós lakosságából már minden ötödik személy migrációs hátterű. 

Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal YOUMIG névre keresztelt új kutatása arra keresi a választ, hogy miért hagyják el a fiatalok Magyarországot. 2,5 éves projekt célja, hogy feltárja a fiatalok 15–34 éves korosztály vándorlásának okait, valamint migrációs, családalapítási és munkavállalási trendjeit. (MTI) / vs.hu