Kissinger (az újszülöttek kedvéért Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója, majd külügyminisztere, német-zsidó származású történész professzor, többek közt a címben szereplő művében kiváló történelmi elemzéseket tartalmazó esszék szerzője, és a kompromisszumokon alapuló reálpolitikai megközelítés híve,

Ő számolta fel az amerikaiak szerencsétlen vietnami háborúját, terelte tárgyalóasztalhoz Moszkvát és Pekinget.)

Most indítatva érzte magát. hogy hozzászóljon az ukrán háborúhoz.

Bár ne tette volna!

Szerinte "Ukrajnának fel kell adnia területei egy részét, és itt az ideje leülni Putyinnal a tárgyalóasztalhoz, a mielőbbi békekötés érdekében.

Az Oroszországgal folytatott tárgyalások elmaradása hosszú távon katasztrofális következményekkel járhat Európa biztonságára nézve! Ideális esetben Oroszország lemondana a megszállt területekről, és a felek visszatérnének status quóhoz.

Oroszország négyszáz éve Európa nélkülözhetetlen része, és a kontinens számára kritikus időkben kiegyensúlyozó hatalomként lépett föl.

Ezért a nyugati országoknak nem szabad elfelejteniük Oroszország fontosságát Európban, és engedniük, hogy a pillanatnyi hangulat elragadja őket!"

Ez az álláspont – túl azon, hogy természetesen a mielőbbi békekötés mindenki érdeke, vagy látszólag érdeke – defetizmustól és csúsztatásoktól bűzlik, miközben alapvető tényekkel nem számol, illetve homályban hagyja őket.

Mindenek előtt tisztáznia kellett volna, hogy mik Putyin céljai?

Területi engedmények, a Krím és az orosz többségű Kelet-Ukrajna bekebelezése, Ukrajna uniós- és NATO-csatlakozásának meggátlásával vagy anélkül, vagy ennél jóval több: egész Ukrajna beterelése az újonnan tető alá húzni szándékozott régi Oroszországba, Belorusszia és Grúzia mintájára, látszat-függetlenséggel, egy bábkorány üzemeltetésével?

Annak előre bocsátásával, hogy nem tudom, mit szólna Amerika, ha az oroszok, megfogadva a Duma (az orosz parlament alsóháza) elnökének álláspontját, visszakövetelnék Alaszkát?

Nyilván nem kezdenének morfondírozni rajta, hogy célszerű lenne-e engedni!

Értem, hogy Ukrajna csak egy ország, és a világbéke, ugyebár!

Chamberlain is így áldozta fel – hiába – Csehszlovákiát 1938-ban.

Egy történész professzornak erre emlékeznie kellene!

Különben is, máséval veri a csalánt!

Aztán: ha már intézkedik ukrán területek átadása iránt, mégis melyik, a 2014 előtti vagy utáni, a 2020 előtti vagy utáni status quóra gondol!

Erről mélyen hallgatott!

Pedig nem mindegy! A Krím-félszigetet vihetik, vagy a szakadár területeket is?

A Krím-félszigetet az oroszok nyilván nem engedhetik el: a Fekete-tengeri orosz flotta üzemképtelenné válna az ottani haditengerészeti bázisok nélkül.

De hát, errről szó sem volt! Ukrajna függetlenné válása óta a terület Ukrajnáé (volt), de garantálniuk kell (kellett) azt, hogy az oroszok használhassák.

2014-ig bérelték. A bérleti szerződés akkor lejárt, de senki ukrán részről nem helyzete kilátásba, hogy ne újítanák meg.

(Mellesleg ezek a speciális területenkívüliséget biztosító megoldások csak a bajnak jók!

Így volt ez Danzig/Gdańsk és a német korridor esetében, mely a németek lengyelek elleni folyamatos behatolási törekvéseinek kiváló terepe volt.

Ma pedig majdnem-pandantja, Königsberg/Kalinyingrád ügye, mely az oroszok egyetlen igazán, egész évben használható Balti-tengeri kijárata, és most a lettek erősködnek, blokádoznak, lényegileg ürügyet szolgáltatva az oroszoknak arra, hogy - NATO vagy nem NATO – megtámadják őket.)

Az orosz többségű területek 2020-ig azt a célt szolgálták, mint a németeknek a Szudéta-vidék. Állandó beavatkozási pozíciót és ürügyet

Az egykori "szakadár területek" most a "független népköztársaság" büszke címének birtokosaiként feltehetően formálisan is Oroszországhoz fognak tartozni. Bányák és gabonatermő területek! Mi kell még?

Szóval, akkor most miről mondjon le, mit adjon át Ukrajna?

Mindenről? Mindent?

És miért? Mert elvesztette a háborút?

Talán eddig mégsem!

(A végső kimenetele minimum kérdéses, és nagyban függ attól, hogy a Nyugat mikor fárad bele a kellemetlenségekbe, mint energia-hiány és társai. Ennek jelei mellesleg minden fogadkozás ellenére jól láthatóak, legalábbis Európában. Jön a tél!

Putyin pedig, akit a szankciók nem igazán rendítettek meg, kevésbé járt rosszul, mint a szankcionálók, elszántnak tűnik, hogy a végső győzelemig nem áll meg.

És a földgázon kívül is erős ütőkártyái vannak: a gabona-mizériával éhínséget előidézve egész Afrikát elindíthatja Európa felé, a világgazdaság keringéséből kieső, beszállító Ukrajnával és Oroszországgal növelheti az általános gazdasági recessziót és az inflációt - ezek hatásaként az éppen megtorpanni látszó fasiszta mozgalmak ismét megerősödhetnek Európában.)

Úgyhogy Kissinger abban (is) téved, hogy Oroszország a kapituláción és minden követelése teljesítésén kívül semmmiről nem akar/fog tárgyalni, erre pedig Ukrajna csak egy totális katonai vereség esetén vehető rá.

Vagy akkor sem – gazdag hagyományai vannak errefelé a partizán-hadviselésnek.

Szóval valóban tárgyalni kellene! Csak nincs kivel, és miről!

Valóban békét kellene kötni!

De, az egyik fél szándéka ehhez kevés!