h i r d e t é s

Egészen elképesztő dolgot művelt a Ryanair gépe Ferihegyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Egészen elképesztő dolgot művelt a Ryanair gépe Ferihegyen

2020. február 18. - 17:47

 

Túlsúlyra hivatkozva 6 órán át nem szállt fel a gép, addig járatták a hajtóműveket a kifutópályán.

A kép illusztráció! - Forrás: AIRportal.hu

Reggel 6:30-kor kellett volna felszállnia a Liszt Ferenc repülőtérről a Ryanair egyik gépének, amely Gran Canariára, vagyis a Kanári-szigetek egyikére tartott volna. A gépbe időben beszállt minden utas az indulásig, azonban a gép nem szállt fel, túlsúlyra hivatkoztak – írja a Blikk, egyik olvasójuk beszámolójára hivatkozva. A történtekről az Index is hírt adott, szintén olvasói tájékoztatások alapján.

A beszámolók szerint szinte semmilyen tájékoztatást nem kaptak az utasok, és közel hat órán keresztül kiszállni sem engedték őket, viszont a gép a reptér betonján égette az üzemanyagot, hogy megszabaduljanak a túlsúlytól.

Az utasok között akkor csapott magasba a felháborodás, amikor közölték velük, hogy a gép, ami elvileg közvetlen járat, megáll Madridban tankolni, ami további késedelmet jelentett. A felháborodás láttán a gép személyzete rendőröket hívott az utasokra, s a mentők is megjelentek a gép mellett, majd a pilóta egyeztetett a hatóságokkal.

Az Index cikke szerint a rendőrök azért kaptak hívást, mert az egyik utas a mosdóban cigarettázott. A hírportál úgy tudja, az utasoknak nem szolgáltak fel vizet, de frissítőt vásárolhattak maguknak.

A gép végül 12.19-kor szállt fel.

Az eset kapcsán Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke azonnali vizsgálatot követelt a légitársaság vezetőitől. A politikus emlékeztetett, hogy nem ez az első alkalom, amikor a Ryanair valamelyik járata túlsúlyra vagy más technikai hibára hivatkozva több órás késéssel indult, miközben a gépen tartózkodó utasok semmiféle pluszt ellátást nem kaptak. (magyarhang.org)


 

h i r d e t é s