h i r d e t é s

Egy független kutatás szerint nem véd a Sinopharm az omikrontól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy független kutatás szerint nem véd a Sinopharm az omikrontól

2022. február 02. - 13:48

A kínai vakcinából három dózis sem elég.

Nagyon alacsony a kínai vakcinával oltott idős emberek védettsége egy független kutatás szerint; a szakemberek a negyedik oltás felvételét javasolják az érintetteknek.

Magánlaborokban levett mintákból derült ki, hogy a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak védettsége rendkívül alacsony; főleg az idősekre jellemző ez a megállapítás. Olyan mintát is találtak, amelyben egyáltalán nem volt antitest, ami azt jelenti, hogy a

KÉT KÍNAI OLTÁS UTÁN SEMMILYEN VÉDETTSÉGET NEM SZERZETT AZ ÉRINTETT.

Sarkadi Balázs egyetemi tanár, orvos-biokémikus az Egyenes Beszédben elmondta, hogy elsősorban az idősebbek kapták ezt a vakcinát, akik valóban védelemre szorulnak a vírussal szemben.

Az egyetemi tanár korábban attól tartott, hogy a kínai vakcina hamis biztonságérzetet adhat sokaknak, ezért kezdtek bele a saját független vizsgálatukba. A Sinopharmmal olyan időszakban oltottak időseket, amikor nem volt más elérhető vakcina. A kutatók szerint ez akkor a semminél jobb megoldásnak tűnt, de azóta is sok téves információt hoztak nyilvánosságra.

Sokan ezt is mondták, hogy az elölt vírusos vakcina, például a Sinopharm jobban fog védeni a variánsokkal szemben – ezt mondta Kásler professzor is –, de nem így van. Most ez kiderült, hogy az omikron ellen gyakorlatilag egyáltalán nem véd a két Sinopharm, még egy harmadik Sinopharmmal együtt sem

– fejtette ki Sarkadi Balázs egyetemi tanár, orvos-biokémikus.

Ferenci Tamás, az Óbudai Egyetem biostatisztikus a kínai vakcináról elmondta, benne volt a gyógyszerészeti intézet alkalmazási leiratában, hogy hatvan éven felülieknél nem próbálták ki

Ebből valóban volt vita, hogy hazárdjáték, meg bűn ilyet adni, meg voltak itt ilyen erősebb jelzők, de én ezzel azért óvatos lennék. Ami szerintem mindenképpen bűn volt, hogy ezt nem mondták el, pedig pontosan tudták, hogy ez a helyzet

– részletezte Ferenci Tamás.

Mindeközben az is kiderült, hogy az omikron tovább mutálódott, újabb variánst létrehozva – erről már Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológusprofesszora nyilatkozott.

Jóval gyorsabban terjed, mint az eredeti törzs, de még az omikronnál is gyorsabban tud terjedni. A klinikai tünetekről, az általa okozott tünetekről még biztosat nem tudunk, de úgy tűnik, hogy hasonlóan az omikronhoz, enyhébb tüneteket okoz

– fogalmazott Jakab Ferenc.

Úgy tűnik, a járvány nem csitul Magyarországon: egy nap alatt 19690 fertőzöttet azonosítottak, meghalt 77 beteg, így az elhunytak száma 41 548 főre emelkedett. Kórházban 4341 beteget ápolnak, lélegeztetőgépre 163-an szorulnak. (Index)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s