Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
„A Fidesz-kormány és az alá tartozó intézmények azt igyekeztek bizonygatni a covid-járvány ideje alatt, hogy tökéletesen urai a helyzetnek. Ehhez képest most hivatalos papír bizonyítja, hogy az adatok kezelése körül teljes volt a káosz” – ezt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az EP közegészségügyi bizottságának tagja jelentette ki csütörtöki, brüsszeli online sajtótájékoztatóján.
A koronavírus világjárvány két és fél éve határozza meg az életünket, Magyarországon is rengetegen megkapták a fertőzést, sokan nem is egyszer. Az addig ismeretlen, újfajta vírus rengeteg áldozatot is szedett, a mai napig 47 409 elhunytról van tudomásunk. Az eddigi áldozatoknak pedig jelentős, 28,7 százaléka 2022-ben hunyt el és még nincs vége az évnek.
Azok az anyák, akik terhesen kapnak védőoltást a koronavírus ellen, nagyobb eséllyel védik meg az újszülöttjeiket a vírus miatti kórházi kezeléstől – írja az amerikai Betegségellenőrzési és Járványügyi Központra (CDC) hivatkozva a CNBC.
A most megjelent tanulmány szerint a harmadik oltás után, a csak két oltást kapottakhoz képest, csökkent a COVID-19 miatti sürgősségi vizitek és a kórházba utalás kockázata - írja a Facebookon Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
Hazánkban is megjelent a Covid-19 legújabb mutációja, az omikron variáns. A Dél-Afrikából származó mutánsnak több olyan jellemző tünete is van, amely egyértelműen különbözik az eddig megszokottaktól.
Mindazoknak, akik szerint a kormány újonnan meghozott intézkedése gyávaság, amennyiben a munkáltatókra hárítja annak a terhét, hogy a munkásokat kötelezzék a védőoltásra – természetesen igazuk van.
Amíg korábban minden egyes gyermek megjelenése a sürgősségin unikumnak számított, addig mostanra jóval több eset is előfordul, ami viszont már aggodalomra ad okot – véli Zacher Gábor. A toxikológus tapasztalatai szerint a súlyos koronavírusos eseteknél hét-nyolc oltatlanra jut egy oltott, és ez a lélegeztetőgépre került betegeknél is így van.
A Covid 19 vírus minden uniós államot megviselt, de a leginkább Magyarországot. Több mint 30 ezer halott és jelentős életszínvonal csökkenés. Egy európai szervezet, az ECFR 12 tagállam járvány kezelését hasonlította össze. A magyar kormány szinte minden tekintetben az utolsó helyen végzett.
Csaknem 12 ezer beteggel többen haltak meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben New York államban, mint amennyit a szexuális zaklatások vádja miatt lemondásra kényszerült előző kormányzó, Andrew Cuomo közölt — jelentette be szerdán az amerikai tagállam új kormányzója, Kathy Hochul.
El lehetett volna kerülni a koronavírus-világjárványt, a pedig WHO hibázott azzal, hogy túl későn nyilvánították a vírus terjedését pandémiának és az utolsó pillanatig halogatták az utazási korlátozások bevezetésének javaslatát – áll egy friss elemzésben, melyet egy WHO által megbízott független testület rakott össze. - írja a Portfolio
Egy éve még úgy tűnt, hogy a populisták vezetése alatt álló országok különösen jól teljesítenek a pandémia elleni harcban, mostanra kiderült: minél tovább húzódik a járvány, annál világosabban látható, hogy a kormányzás minőségének igenis van jelentősége.