h i r d e t é s

Egy új pécsi lakos hívogatja a pécsieket azzal, hogy szavazzanak rá

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy új pécsi lakos hívogatja a pécsieket azzal, hogy szavazzanak rá

2019. július 09. - 12:49

Na jó, nem személyesen, hanem egy robot segítségével, de azért a hang tulajdonosa biztosan áldását adta a hívásokra. - írja a szabadpecs.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Számos jelzést kaptunk hétfőn délelőtt, hogy Vári Attila, a Fidesz még nem hivatalos pécsi polgármesterjelöltje beszél azon az előre rögzített felvételen, amit telefonhívások fogadása után hallgathatnak meg pécsi lakosok. Vári a felvételen arról beszél, hogy kétszeres olimpiai bajnok, és hogy “együtt” meg “összefogással” minden szuper lesz Pécsett.

21-es körzetszámú a hívás, ami olyanokhoz is érkezik, akik erre nem adtak engedélyt. Információink szerint rengeteg egyetemi számra is befutott a kampányhívás.

Vári Attila 2010 óta a Pécsi Sport Nzrt. (PSN) vezérigazgatója. A PSN cégadatait nemrég frissíteni kellett Vári lakcímváltozása miatt. Amint képünkön látható, eddig a vezérigazgató budapesti lakos volt, csak most, a kampányra lett hivatalosan bejegyezve a pécsi lakcíme.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogyan fordulhat az elő, hogy olyanokat is hívogatnak, akik ehhez nem járultak hozzá.

Más csatornákon is nyomul a Fidesz Pécsett. A napokban az alább látható tetszetős, tegeződős szórólapot küldték el szerkesztőségünknek, ezt dobták és dobják be a pécsi postaládákba. Tudta Ön, hogy IRGALMATLANUL sokat kellett dolgozniuk – hogy pontosan kiknek, az nem derül ki -, hogy a múlt árnyait legyőzzék? Most már tudja.

szabadpecs.hu