Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfőn leszavazták Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét. - írja a 168ora.hu.
Legalábbis erre utal érdektelen magatartásuk, ahogy a tranzitzónában embertelen körülmények közt tartott menekültek helyzetének vizsgálatát non chalance-szal lesöpörték az asztalról. Miért is kéne foglalkozni azzal, hogy emberként bánjunk azokkal, akiknek egyetlen bűnük, hogy nincs hová menniük.
A strasbourgi európai bíróságnak immáron tizenötödször (!) kellett felszólítania a magyar kormányt arra, hogy adjon enni a tranzitzónákban fogva tartott embereknek. Eközben friss adatok szerint több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására.
Jogerősen tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték a 2016 májusában éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit, miután a Debreceni Ítélőtábla szerdán helybenhagyta az első fokon eljáró Egri Törvényszék ítéletét.
Az Index írta meg a Helsinki Bizottság értesülései nyomán, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint a magyar-szerb határnál lévő tranzitzónába érkező, menedékkérelmet benyújtó személyek mindenképpen ki lesznek toloncolva, ezért nem köteles ellátást biztosítani az ott tartózkodóknak – közölte a 168ora.hu.