h i r d e t é s

Elég vol! Nem hagyjuk! A Külögyminisztériumnál demonstrálnak a Quaestor-károsultak

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Elég vol! Nem hagyjuk! A Külögyminisztériumnál demonstrálnak a Quaestor-károsultak

2016. június 14. - 15:04
0 komment

A Külügyminisztériumnál 2016. június 16-án (csütörtök) 11:00 órai kezdettel tartanak demonstrációt. 

A Quaestor károsultak debreceni tüntetése

Követelik, hogy Szíjjártó Péter miniszter úr haladéktalanul hozza nyilvánosságra, ki adott utasítást a Magyar Nemzeti Kereskedőház Quaestornál lévő befektetéseinek kivonására, illetve a számla megszüntetésére!

Tisztességes törvénymódosítást követelnek!

Tiltakoznak a 468 napja tartó sorozatos jogsértések ellen!

Tiltakoznak az ellen, hogy 12000 Quaestor-károsult nem kap egyetlen forintot sem!

A Transparency 2015. június 12-én beperelte a Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházat (MNKH) közérdekű adatok kiadása ügyében. A Fővárosi Ítélőtábla április 12-én kelt jogerős ítéletében kötelezte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t, hogy 15 napon belül adja ki a Trancparency részére a Kereskedőház brókercégekkel kapcsolatos közérdekű adatait, többek között, hogy volt-e számlája az MNKH-nak a Quaestor cégcsoportnál, ha volt ilyen számlája, azt mikor nyitották, és mennyi pénzt helyeztek el rajta,  és hogy 2015. március 9-én mennyi pénzt vettek ki a Quaestortól.
A kereskedőház válaszából nem derül ki, hogy 2013-ban mennyi pénzt (állampapírt) helyeztek el a megnyitott számlán. Ligeti Miklós, a Transparency jogi igazgatója szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy ha a Quaestor úgy adta vissza a pénzt az MNKH-nak, hogy közben tudta, hogy 32.000 károsultat már nem fog tudni kifizetni, akkor ezzel csődbűntettet is elkövethetett.
Követeljük, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter nyilvánosan adjon választ arra, hogy hogyan lehetséges az, hogy állampapírokat helyeztek el a Quaestronál, de azok ellenértékét kapták vissza. A Trancparency szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az állampapírok már nem voltak meg, a brókercégnél korábban valamiért "felbontották" a külügy náluk elhelyezett csomagját.
A 2016. június 3-án a Völner Pál igazságügyi államtitkára törvénymódosítót nyújtott be. Június 14-én az Országgyűlés a Quaestor-törvényben alkalmazott hozam fogalmát újradefiniálta. Az új szabály szerint nem a teljes kamatot, hanem csak a ténylegesen elért jövedelmet kell a kártérítésből levonni. A Kárrendezési Alapnak újra ki kell számítania a kárpótlás összegét, és akinek 500 forinttal több jár vissza az új metódus szerint, azokat a károsultakat 30 napon belül értesíteni kell.
Az MNB törvényes felügyelete mellett elcsalt 210 milliárd forintunkból eddig a Beva kártalanítás során csupán 87 milliárd forintot fizettek ki, és a hátralévő 130 milliárd forintunkból a Q2 törvény szerinti 57 milliárd  helyett már csak 46 milliárdot  kíván a jogalakotó a módosítással kifizetni.
A 12.000 nullás határozatot kapott károsultnak alig vagy egyáltalán nem fog változni a kárrendezés mértéke. A nullások többsége pl. nem abszolút nullás, hanem mínuszos, azaz mindösszesen több hozamot mutattak ki nálunk, mint amennyi tőkéjük a bedőléskor befektetésre került (tehát elveszett), de a különbözetet nem fizettetik vissza velük, hanem nullásnak tekintik őket. Azaz sokaknak mindössze a mínuszos egyenlegük csökken, de nem fog pluszba fordulni a törvénymódosítás miatt.
A 32.000 Quaestor károsult tisztességes kártalanításhoz követeljük a Quaestor 2. törvény további módosításait:

  1. A hatályos Kárrendezési törvény hozamszámítása több alaptörvény-ellenes megoldást is tartalmaz, amelyet sürgősséggel szükséges orvosolni.
  2. Az Alaptörvény XXVII. cikk (7) bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”. A károsultak csak akkor tudják leellenőrizni a kapott kárrendezési határozatok helyességét, így a gyakorlatban érvényesíteni a jogos érdeküket, ha a hozamlevonásokat részletesen ellenőrizni tudják, amihez az általuk már nem megőrzött - mert joghatállyal nem rendelkező - szerződések másolatait is megkapják.
  3. A Kárrendezési törvény a kárrendezés alapját 30 millió Ft-ban rögzíti. A hatályos szabályozás azonban a teljes követelésről, tehát a kárrendezéssel nem lefedett részről is lemondat. Ezzel egy olyan követelésrészt von el, amihez nem rendel kárrendezést. Mindez ellentétes az Alaptörvény tulajdonjogot védő cikkével.
  4. A hatályos törvényi rendelkezés az Alaptörvény több cikkét sérti, ugyanis többek között olyan károsultak elől von el tulajdont a felszámolási eljárás során a brókercégek fellelhető, és bűnügyi zár alatt lévő vagyonából, akik nulla forint kárrendezést kaptak.

Nagyon aggaszt bennünket, hogy a tavalyi forgatókönyv szerint véljük, sejtjük ismét zátonyra futni a kárrendezésünket, miközben a legszemérmetlenebb módon tűnnek el a kártalanításunkat biztosítani képes jelentős vagyonelemek, nem mellékesen az elkövetőkre terhelő bizonyítékokkal együtt.

Nem hagyjuk,  hogy törvénytelenül, a törvények kijátszásával, vagy éppen e célból törvényeket alkotva az alapvető jogainkat elvonják, törvényesen szerzett vagyonunkat ellopják! Nem hagyjuk kisemmizni és nyomorba dönteni  magunkat!

Továbbra is hallatni fogjuk a hangunkat a pénzünk visszaszerzéséért, az alkotmányos jogainkért, a törvény maradéktalan végrehajtásáért!

Ha a hazai  jogi környezet nem teszi lehetővé, hogy itthon elérjük a célunkat, akkor külföldön folytatjuk a harcot! De folytatjuk!

Budapest, 2016. június 14.

Quaestor Károsultak Szövetsége