h i r d e t é s

Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja

2017. augusztus 07. - 13:45

Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján. - írja a magyaridok.hu.

Forrás: magyaridok.hu

  • A következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot
  • A pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak
  • Legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani
  • A legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk
  • Módosult a folyamatban levő kazáncsere program kiírása is

Szabó Zsolt ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként – augusztus utolsó hetében – a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.
Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak

hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.

A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani – közölte az államtitkár.

A nyitás utáni első órában már 4 ezer igénylés érkezett az érintett régióból, a pályázók a kiállított támogató iratot a vásárláskor tudják fölhasználni, a programban részt vevő kereskedők köre folyamatosan frissül a pályázat honlapján

– mondta Szabó Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.

Elmondta azt is, hogy folyamatban van a kazáncsere program kiírásának módosítása is:

támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak,

így bővül a támogatások köre az október 15-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.

A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik – tette hozzá.

Szabó Zsolt felidézte, hogy

a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.

A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.

magyaridok.hu