h i r d e t é s

Eljárás indul Boris Johnson ellen a burkát viselő nőket gúnyoló kijelentései miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Eljárás indul Boris Johnson ellen a burkát viselő nőket gúnyoló kijelentései miatt

2018. augusztus 09. - 18:52

A kormányzó brit Konzervatív Párt eljárást indít Boris Johnson ügyében, miután hivatalosan is panaszt nyújtottak be a politikus burkaviselettel kapcsolatos minapi kijelentései miatt - jelentették csütörtökön egybehangzóan brit sajtóorgánumok.

Forrás: parameter.hu

A BBC úgy tudja, többen is panaszt tettek a Konzervatív Pártnál Boris Johnson ellen a párt viselkedési kódexének megsértése miatt. A párt szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy a magatartási kódex megsértésével kapcsolatos eljárás az előírások szerint szigorúan bizalmas.

A volt külügyminiszter, a párt egyik legismertebb alakja a The Daily Telegraph című konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében bírálta a burkára és az arcot takaró más viseletekre vonatkozó dániai tilalmat, de egyúttal nevetségesnek nevezte, hogy "emberek postaládának öltözve" járnak az utcán. A burkát viselő nőket nemcsak postaládához, hanem bankrablókhoz is hasonlította. 

A panaszokat - eltérő források szerint legalább részben - független testület fogja kivizsgálni. Ez a bizottság dönt majd arról, hogy a volt külügyminiszternek esetleg a párt vezetése elé kell-e állnia. Amennyiben azon a fórumon elmarasztalják, a lehetséges büntetések között szerepel tagságának felfüggesztése vagy kizárása a pártból.

Boris Johnson kijelentései nagy visszhangot keltettek, a Konzervatív Párt vezető politikusai közül sokan bírálták, Theresa May kormányfő és a párt elnöke, Brandon Lewis bocsánatkérésre is szólította fel. A miniszterelnök egyértelműen sértőnek nevezte Johnson szavait. A párton belüli muszlim fórum alapítója, Mohamed Sheikh, a brit törvényhozás felső kamarája, a Lordok Háza tagja sürgette, hogy Boris Johnsont zárják ki soraikból.

Boris Johnson azonban kitart kijelentései mellett, és egyelőre nem hajlandó bocsánatot kérni.

A Konzervatív Párt viselkedési kódexe kimondja, hogy a tory tisztségviselőknek és a párt megválasztott politikusainak jó példát kell mutatniuk, bátorítaniuk és támogatniuk kell a tiszteletet és a toleranciát, és nem használhatják pozíciójukat mások megfélemlítésére, ócsárlására, zaklatására és hátrányos megkülönböztetésére.

A parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt egyik tagja a The Independent című lapnak azt mondta, a Tory párt áll vizsgálat alatt:

Vagy Boris bűnös, vagy a párt elnéző az iszlámgyűlölettel szemben.

Boris Johnson - London 2008 és 2016 közötti polgármestere - júliusban mondott le a külügyminiszteri tisztségről, mert nem értett egyet Theresa May kormányfő elképzeléseivel a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről és az EU-val kialakítandó jövőbeni szoros kapcsolatokról.

Kommentárok szerint lemondásával megerősítette vezető szerepét a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának élén, sokan pedig Theresa May lehetséges utódaként tekintenek rá, ha nem hoznak eredményt a Brexit-tárgyalások. Egyesek a politikus dániai burkatilalommal kapcsolatos megnyilvánulását is annak tudják be, hogy Johnson növelni akarja népszerűségét a párt jobbszárnyán.

(MTI)