Elkészültek az intermodális csomópont tervei
Lezárult a kecskeméti intermodális csomópont és a kapcsolódó közösségi közlekedési rendszerek megtervezése. A tervező Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium munkatársai és Öveges László főépítész kedden délután sajtótájékoztató keretében ismertették a projekt eredményeit, és bemutatták az elkészült terveket.
A projektről:
A projekt célja: a kecskeméti Intermodális Csomópont (ICS) kialakításának és a hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztésének előkészítése.
Forrás: keol.hu
Fő elemei:
- A Rákóczi út tengelyében elhelyezkedő Intermodális Csomópontra vonatkozó engedélyes, kiviteli tervek elkészítése
- Az új buszhálózati struktúra tervezése, a menetrend újrahangolás
- Új buszfordulók megtervezése
- Buszmegállók felújítási terveinek és az Intelligens Utastájékozató Rendszer bevezetésének kidolgozása
- P+R, illetve B+R parkolók kialakítására vonatkozó tervek elkészítése
- A környezettudatos helyi autóbuszjáratok üzemi kiszolgálását biztosító új autóbusz telephely létesítésére és építésére vonatkozó tervek elkészítése és az engedélyek beszerzése
Forrás: keol.hu
A tervezők
A kecskeméti Intermodális Csomópont tervezését a 3 cégből álló, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium mérnökei végezték, amelynek tagjai: UTIBER Közúti Beruházó Kft., UNITEF '83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., és a Középülettervező Zrt. (KÖZTI Zrt.) Utóbbi végezte a magasépítés tervezését, az UNITEF Zrt. az útépítés, valamint vasúti pálya tervezési feladatait látta el, míg az Intermodális Csomóponton kívüli közúti közlekedés fejlesztésének tervezését az UTIBER Kft. készítette el. Külön szerződés keretében valósult meg a hibridbuszok telephelyének létesítésére és építésére vonatkozó tervek elkészítése.
Intermodális Csomópont
Az utasok számára az átszállás a jelenlegi struktúrában kényelmetlenséget és időveszteséget okoz. Azzal, hogy az Intermodális Csomópontban az autóbusz és a vasúti pályaudvar, valamint a kapcsolódó létesítmények is egy helyen lesznek, az utazás kevesebb időt vesz majd igénybe és kényelmesebb lesz.
A kecskeméti Intermodális Csomópont (ICS) az egykori polgármester, Lechner Ödön által megálmodott helyszínen, a Rákóczi út tengelyében épül majd fel. Az ICS megvalósulása után megszűnik a Széchenyi téri decentrum, valamint a Noszlopy Gáspár parkban lévő buszpályaudvar, a helyközi és helyi pályaudvar pedig a csomópontban kap helyett.
A Rákóczi út végén egy széles, trapéz alakú, 7000 négyzetméteres teret alakítanak ki, és ennek a centrumába épül fel az a pavilonépület, amelyből fel lehet majd jutni az Intermodális Csomópont épületébe. A Hunyadivárost és a Rákóczi út térségét jelenleg még kettévágja a vasút, de az új pályaudvar, buszperonok és a vasúti vágányok felett átvezetett hídépület erre a problémára is megoldást jelent.
A két busz-, és a két vasúti peronról mozgólépcsőkön és lifteken lehet feljutni majd a hídépületbe. Ebbe az úgynevezett hídépületbe kerülnek be az utasforgalmi funkciók, vagyis a jegypénztárak és a kereskedelmi egységek. A hídépületet úgy tervezték meg, hogy az átszálló utasoknak minél kevesebbet kelljen gyalogolniuk. Az épülethez egy 100 férőhelyes P+R parkoló is kapcsolódik majd, amely a buszpályaudvar alatti területen, földalatti mélygarázsként épül meg. Az intermodális pályaudvar környékén gyakorlatilag az összes érintett csomópont átépül majd, így például kiépül egy kvázi tehermentesítő út, amely - több ponton kicsatlakozva a Kuruc körútra - a jelenlegi vasútállomás előtt fog haladni, az Intermodális Csomópont épülete alatt, majd a volt KTE pályával párhuzamosan továbbhaladva a régi hűtőház telkén át, a NAV székháza mellett (a Fehér u. közelében) éri el a körutat.
Forrás: keol.hu
Intermodális Csomópont műszaki adatai:
Pince szint bruttó beépített területe: 540 m2
Peron szint bruttó beépített területe: 748 m2
Utasforgalmi szint bruttó beépített területe: 4.046 m2
Galéria szint bruttó beépített területe: 1.216 m2
Összes bruttó beépített terület: 6.550 m2
keaol.hu (Címlap: Forrás: keol.hu)