h i r d e t é s

Ellenzéki előválasztás: egyre több jelölt ismert, de sok még a tisztázni való

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Ellenzéki előválasztás: egyre több jelölt ismert, de sok még a tisztázni való

2021. január 15. - 06:12

 

A Momentum elkezdte bejelenteni egyéni jelöltjeit a 2022-es országgyűlési választásokra, a hat ellenzéki pártot magába foglaló szövetség többi részvevőjéről is egyre több a hír, illetve értesülés ezen a téren. Már látszik, hogy Budapesten melyik párt milyen stratégiával közelíti meg az előválasztást.

Forrás: MSZP / Facebook

Hat ellenzéki párt (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP) megállapodott abban, hogy a jövő tavaszi országgyűlési választásokon közös listán indulnak, mind a hat egyéni választókörzetben (evk) egy közös jelöltet indítanak, annak neve mellett mind a hat párt logója szerepel majd, és egy miniszterelnök-jelölt mögé állnak be.

A részletek kezdenek tisztulni. Már egy ideje lehet tudni például, hogy a közös miniszterelnök-jelöltet október 23. előtt meg akarják találni, és előválasztáson dől el a személye. Neveket is lehet hallani, még ha egyelőre egyik párt sem deklarálta, kit nevez be a vetélkedésbe.

A jelenlegi információk alapján a DK Dobrev Klárát indítaná, az MSZP-P Karácsony Gergelyt, a Jobbik Jakab Pétert, de Márki-Zay Péter is ambicionálja a jelöltséget. (Ezek a nevek tavaly júliusban bukkantak fel, meg is szavaztattuk olvasóinkkal - a szerk.) A Momentum a január végi küldöttgyűlésén dönthet a jelöltjéről: a pártelnök mellett Donáth Annát emlegették többen, és Szél Bernadett, a jelenleg függetlenként politizáló korábbi LMP-társelnök neve is felmerült – írja Budára koncentráló ellenzéki előválasztásos összeállításában a 24.hu. Arra is kitérnek, hogy Budapest főpolgármesterének szándékait a hozzá legközelebb állók sem ismerik ebben a kérdésben.

Annyi biztos, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztást az evk-k előválasztásának lezárulása után tartanák meg, ezen az változtathat, ha a koronavírus-járvány miatt sokáig érvényben lesznek a gyülekezést korlátozó intézkedések. Az evk-s előválasztást a tavasszal tartanák, de lehet, hogy a járvány miatt átcsúszik az őszre.

Több ellenzéki evk-jelölt neve napvilágra került már – jellemzően a budapestieké –, lássuk ezeket körzetről körzetre.

Budapest 1. – Ez lehet „a” budapesti LMP-s körzet

A Momentum a pártelnök Fekete-Győr Andrást végül nem itt indítja, Orosz Anna azt jelentette be, hogy az I., az V., a VIII. és a IX. kerület egyes részeit is magába foglaló evk-ban Gelencsér Ferenc budavári alpolgármester indul. Itt 2018-ban az LMP-s Csárdi Antal vívta ki a parlamentbe jutást, miután Fekete-Győr András, Juhász Péter és V. Naszályi Márta is visszalépett a javára. A 24.hu arról ír, hogy az LMP erre az egy budapesti körzetre fekszik rá, itt a legutóbbi eredmény alapján jó esélye lehet a tisztség megszerzésére Csárdinak.

A Fidesz-KDNP már korábban jelezte, hogy több erős jelöltjét nem indítja a budapesti evk-kban, így a három évvel ezelőtt rajthoz álló, de az LMP-s jelölttől 48,7–41,8 százalék arányban kikapó Hollik István kommunikációs igazgató sem indul 2022-ben egyéniben, helyette a Fidelitas korábbi elnöke, Böröcz László lehet a jelölt.

Az MSZP részéről felmerült Bárándy Gergely lehetséges jelöltként. A Medgyessy-kormány egykori igazságügy-minisztere, Bárándy Péter fia „jolly joker jelölt” a 24.hu MSZP-s forrása megfogalmazása szerint, mert több más evk-ban is potenciális indulóként számolnak vele.

Budapest 2. – Főpolgármester-helyettes vs. alpolgármesterek

A XI. kerületben a Momentum Orosz Anna újbudai alpolgármestert jelöli, a DK részéről pedig itt indul Gy. Németh Erzsébet budapesti főpolgármester-helyettes. 2018-ben kevesebb mint ezer szavazattal kapott ki Gy. Németh Simicskó István egykori honvédelmi minisztertől, pedig akkor a Jobbik, az LMP és a Momentum is indított jelöltet Újbudán, ők is szereztek összesen 15 százalékot.

A 24.hu szerint ha az MSZP indítana itt jelöltet, az az újbudai alpolgármesterük, Hintsch György lenne, de többen is azt mondták, kevés az esélye annak, hogy végül ő ringbe száll. Annak már nagyobb az sansza, hogy a párbeszédes alpolgármesterre, Barabás Richárdra is lehet majd szavazni.

Budapest 3. – Tiszta sor

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nem indul a kormányoldal részéről a XII. kerületben, három éve ő nyert itt 43,7 százalékos eredménnyel. Több forrás is azt mondja, hogy Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár indul a posztért.

Biztosan indul Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, kerületi önkormányzati képviselő, aki a párt legbelső köreihez tartozik az alapítás óta, és a pártelnök mellett az egyik legbefolyásosabb politikusként tekintenek rá a pártban – írja a 24.hu. Vele szemben az ellenzéki szövetség egyik tagja sem nevezte meg jelöltjét, csak a már említett Bárándy Gergely neve merült fel itt is.

Budapest 4. – Rózsadombot többen ostromolják

A legizgalmasabbnak ebben a II. kerületet és a III. kerület egy kisebb részét felölelő körzetben ígérkezik az előválasztás Budán. Itt a DK-s Niedermüller Péter úgy maradt alul 2018-ban Varga Mihállyal pénzügyminiszterrel szemben, hogy Ungár Péter nem lépett vissza a javára, ami miatt nemcsak Gyurcsány Ferenc pártja, hanem szinte a teljes ellenzék ágyútűz alá vonta az LMP-t.

Mindkét kerületben az ellenzék jelöltje nyert 2019-ben az önkormányzati választáson. Varga Mihály 2022-ben nem indul, inkább a II. kerületi önkormányzatban képviselőként dolgozó Gór Csaba ügyvédet jelölhetik helyette, ő 2010 óta önkormányzati képviselő a II. kerületben.

Három ellenzéki politikus is itt akar mandátumot szerezni.

A DK itt indítja Kálmán Olgát, akit először a főpolgármester-jelölti előválasztáson bevetettek, és azóta Gy. Németh Erzsébet tanácsadójaként dolgozik a fővárosi városházán. A momentumos Berg Dániel a legkevésbé ismert a három ellenzéki aspiráns közül, hiszen itt indul a leginkább provokatív politikai fellépéseiről elhíresült párbeszédes Tordai Bence is.

Budapest 10. – Szabó Tímea terepe

Óbudán Szabó Tímea magabiztos fölénnyel verte 2018-ban a fideszes Menczer Erzsébetet, pedig akkor a jobbikos Zsiga-Kárpát Dániel és a momentumos Donáth Anna is indult. A Párbeszéd társelnöke 2022-ben is itt szeretne mandátumot nyerni, ellenfele a kerület korábbi fideszes polgármestere, Bús Balázs lehet.

A Momentum már bejelentette, hogy Turgonyi Dánielt, a helyi alpolgármesterét nevezi. Szóba került, hogy az MSZP-ből a DK-ba igazoló Kiss László polgármester is rajthoz áll, ám ő végül nem indul.

Budapest 18. – A volt MSZP-elnök territóriuma

Ahogy 2018-ban, úgy 2022-ben is Molnár Gyula, a szocialisták korábbi elnöke hajt a győzelemre Budafok-Tétényben. Az MSZP-s politikusnak akad momentumos kihívója: Tóth Endre elnökségi tag. Szintén felmerült lehetséges indulóként a DK-s Bollók Istvánné, aki 2002 és 2006 között még az MSZP színeiben vezette a kerületet.

A Fidesz legutóbb Németh Zsoltot indította itt, ő 1,5 százalékkal maradt le Molnár Gyula mögött, pedig akkor a jobbikos Staudt Gábor is szerzett 9 százalékot, valamint LMP-s és momentumos induló is volt.

A budai körzetekből az tűnik ki, az LMP és a Jobbik is a háttérbe húzódik a fővárosban. A 24.hu úgy tudja, a Jobbik valamelyik dél-pesti evk-ra fókuszálna.

Hogy is lesz ez az előválasztás?

Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke korábban az InfoRádiónak azt mondta, hogy a kétfordulós előválasztás lenne a legjobb, az elsőben elindul, aki akar, a másodikban a legnagyobb támogatottságú jelöltek közül választanának. Szerinte minden 18. életévét a választás napjáig betöltő magyar állampolgár szavazhatna az előválasztáson, nem fél attól, hogy trollok torzítanák az eredményt, feltéve, hogy magas lesz a részvétel.

Jó pár kérdés nem tiszta még az előválasztással kapcsolatban:

  • Kik szavazhatnak? A Momentum azt képviseli, hogy a szavazás napján nagykorú választópolgárok voksolhassanak, ez a fiatalok körében népszerű pártnak nyilván hasznos volna. Kérdés, kössék-e valamilyen regisztrációhoz a szavazást.
  • Online is lehet? Ha igen, akkor meg kell oldani ennek biztonságát. Ha nem, az várhatóan jelentősen visszavetné a részvételt.
  • Hány evk-ban lehet előválasztásra számítani? A 24.hu forrásai 30 és 60 közé tették ezt a számot.
  • Mennyibe kerül egy ilyen előválasztás? Hajdú Gergő, a 2019-es budapesti előválasztást lebonyolító aHang kampányigazgatója azt mondta a Partizánnak, hogy 200-300 millióból szerinte mind a 106 evk-ban meg lehetne szervezni az előválasztást. Ebben azonban a pártok kampányköltései még nincsenek benne. Mindenképp költséges dolog, ezért is fogják várhatóan alaposan megfontolni az ellenzéki pártok, hol tartsanak előválasztást.

A cél az, hogy 2021. október 23-ig meglegyen mind a 106 evk-ban a közös ellenzéki jelölt, no meg a miniszterelnök-jelölt. (Infostart)


 

Kommentek

h i r d e t é s