h i r d e t é s

Elmaradhat a Strand Fesztivál és a B My Lake is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elmaradhat a Strand Fesztivál és a B My Lake is

2020. július 27. - 17:18

Elmaradhatnak a nyár végére tervezett fesztiválok. 

Az ATV Híradónak nyilatkozó zenészek, producerek és szervezők szerint szinte biztos, hogy lefújják a koncerteket. Végleges döntés várhatóan a szerdai kormányülésen születhet.

A Sziget Zrt. vezetője úgy látja, ha a kormány nem oldja fel az 500 főre vonatkozó létszámkorlátot a zenei rendezvényekre vonatkozóan, akkor értelemszerűen nem lehet majd megtartani azt a néhány fesztivált sem, amelyek a nyár utolsó két hétvégéjére időzítették a programjaikat. A bizonytalanság érinti például a Szegedi Ifjúsági Napokat, a B My Lake fesztivált vagy a Strand Fesztivált Zamárdiban.

A Szabó Benedek és a Galaxisok nevű népszerű hazai fesztiválzenekar frontembere az ATV-nek azt mondta, talán jobb lett volna, ha az egész szezon elmarad, így kevesebb lett volna a bizonytalanság is. Hozzátette: szerinte azok buknak a legtöbbet, akiknek nincs más bevételi forrásuk, csak a zene. 

Ugyanezen a véleményen van „Yank” zeneszerző és zenei producer is, aki szerint a kisebb bandák és kevesebb embert megmozgató zenészek jobban tudtak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Úgy fogalmazott: egyelőre mindenki reménykedik, hátha lesz esély a két hetesre rövidült fesztiválszezon megtartására.

Közben sokan így épp lemaradtak a kedvenc nyári programjukról és csak arra várnak, hogy jegyet válthassanak valamelyik programra augusztus második felében. (atv.hu)