h i r d e t é s

"Elsimicskásodott" a Fidesz - Gond van a plakátokkal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Elsimicskásodott" a Fidesz - Gond van a plakátokkal

2018. február 14. - 06:58

Törvényt szegett a Fidesszel szerződő reklámcég, állítja Harangozó Tamás. A szocialista képviselő szerint az Állami Számvevőszéknek és az illetékes kormányhivatalnak egyaránt meg kellene büntetnie az ellenzéket „sorosozó” plakátokat kihelyező vállalkozást.

Forrás: MTI

Mindent megtesz a Fidesz, hogy az ellenzéki plakátokat kiradírozza a közterületekről – ám a jelek szerint sikerült annyit szigorítani a vonatkozó törvényeken, hogy a kormánypárt sem képes betartani őket. Úgyhogy amennyiben kormányhivatal és az Állami Számvevőszék komolyan veszi magát, akkor akcióba kell lendülnie – pont ugyanúgy, ahogy a Jobbik esetében tette. Az apropó pedig az az ezer plakát, amin Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Vona Gábor markol erővágót, hogy Soros György vállveregetésétől nekibuzdulva lebontsa a kerítést.

Emlékeztetőül: miután nem sikerült a plakátolást kétharmados (választási törvényben) reguláznia, a hatalom a feles többséggel átírható településképi törvényben menedzselte a közterületi reklámok ügyét. Így ezek a szabályok vonatkoznak arra az Odex Outdoor Expert Kft.-re is, amelyikkel a „kerítésvágós” hirdetések közzétételére szerződött a Fidesz. Az egyik alapvető előírás, hogy aki közéleti/politikai óriásplakátokat akar kihelyezni, annak regisztrálnia kell az illetékes kormányhivatalnál, és azt is meg kell adnia, milyen tarifával (pontosan 2018-as listaárral) dolgozik. Ennél a pontnál érdemes egy technikainak tűnő, ám lényegi megjegyzést tenni: az Odex alapvetően reklámközvetítő cég, azaz más vállalkozások felületire helyezi ki a hirdetéseket. És itt kezdődik a probléma. Az Odex ugyanis ezer plakáthelyet mintegy 150 millió forintért adott el, és volt rá példa, a listaára alacsonyabb volt, mint a „táblabirtokos” vállalkozás tarifája. Konkrétan: a JCDecaux felületeit hat ár kategóriában vásárolta meg a Fidesz, és az ODEX mind a hat típusú táblát 33 százalékkal olcsóbban adta a JCDecaux idei listaárainál.

Azaz pontosan az történt, amiért a Jobbikot megbüntette az ÁSZ, amikor Simicska Lajos plakátcégétől kedvezményesen vásárolt plakáthelyeket, mélyen listaár alatt – magyarázta Harangozó Tamás. Az MSZP-s képviselő szerint a listaárak közötti eltérésből egyértelműen megállapítható a törvénysértés, így bejelentést tesz az illetékes kormányhivatalnál és az ÁSZ-nál. Előbbinek a szabályok szerint „jogsértő plakáthelyenként” 150 ezer forintra kellene bírságolnia az Odexet, illetve két nap alatt el kellene tüntetni a plakátokat. Utóbbinak szintén büntetést kellene kiszabnia: a listaár és a valós ár közötti különbség kétszeresét, ahogy ez a Jobbik esetében is történt.

Ráadásul, figyelmeztet Harangozó Tamás, nemcsak a JCDecaux plakáthelyeire kitett „politikai ragaszokkal” van baj. Ugyanis az Odex szerződést kötött öt olyan plakáthely-birtokossal is, amelyek nem tettek eleget törvénybe foglalt kötelességüknek, és nem regisztráltak 2018-as listaárat.

Az Odex hivatalos álláspontja szerint a cég mindenben törvényesen jár el.

 

nepszava.hu