h i r d e t é s

Eltüntetnék szem elől a fekete ruhás ápolónőt

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltüntetnék szem elől a fekete ruhás ápolónőt

2016. január 20. - 08:06
0 komment

Avart gyűjtött a csepeli strandon a fekete ruhás ápolónő: Sándor Mária közérdekű munkával törleszt, amiért társaival elfoglalták az Erzsébet hidat.

Fotó: hirek24.hu

A kamerákat legszívesebben eltüntették volna a gereblyéző nővér közeléből, aki első nap alig jutott munkához - írja az origo.hu.

Reggel hét óra, csikorgó hideg: elszánt csapat érkezik a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft., vagyis a Csevak telephelyére, élükön a fekete ruhás ápolóval, Sándor Máriával. 

Letakarítja

A nyilatkozataival ismertté lett nővért már korán berendelték, hogy január 19-én megkezdje kétnapos közérdekű munkáját – törlesztésként, amiért szeptember 2-án több társával együtt elfoglalta az Erzsébet hidat, hogy az egészségügy válságára figyelmeztessenek.  Hasonló közmunkát vállalt korábban az Origo egyik munkatársa is egy robogós baleset után, beszámolóját ide kattintva olvashatják.

Mindenki egyért

Az ápoló barátainak nem kellene dolgozniuk, mégis tucatnyian eljöttek, hogy segítséget nyújtsanak.

 "Először őket is feljelentették a hídfoglalásért, de a Társaság a Szabadságjogokért közbenjárásával elértük, hogy végül már csak engem bírságoltak meg tízezer forintra. Ezt váltom most be kétszer hat órás közérdekű munkára" – mondta az Origónak Sándor Mária. 

"Hivatalnak packázásai"

A Városgazdánál gyanakodva nézték a népes társaságot, és úgy tűnt, mintha kifárasztásra játszanának: az ápolónő csak két és fél óra adminisztráció, felvilágosítás és egyeztetés után állhatott munkába. 

Közben gyorsan változtak a feltételek is: először úgy tudtuk, hogy közterületre, a Csepeli útra küldik takarítani őt és barátait, végül mégis egy helyi strandra irányították a csapatot. Ott viszont belépőt kell váltani a kísérőknek – mondta egy ügyintéző – magyarán, fizethetnek az önkéntes takarításért. 

Az általános felzúdulás hatására ez a feltétel is változott, mindenki ingyen mehetett be a strand üres, dérlepte területére, az újságírók, fotósok is. Az újabb figyelmeztetés már itt ért minket. 

Ingyen bejöhettünk, de felvételt készíteni tilos, a strand ugyanis zárt üzemnek számít, a forgatáshoz pedig engedélyt kellett volna kérni. 

Inkább eldugják

Némi késéssel aztán a gereblyék is megérkeztek a strandra, és a reggel hét óta várakozó csapat fél tizenegy körül végül munkába állhatott. 
Igaz, Sándor Máriának egy óra után már tovább is kellett mennie abba a zárt brikettkészítő üzembe, ahol a közérdekű munkát folytatja – távol a nyilvánosságtól.

Most lett elege

Gereblyézés közben ismerkedtem meg Marosi Gyöngyivel, aki valószínűleg kedden töltötte utolsó munkaóráit Magyarországon: a szakápoló 27 évet dolgozott az egészségügyben, intenzíves és szülésznővérként is – 120 ezer forintos fizetésért. 

"Lassan hatvan leszek, de most éreztem azt, hogy elég volt. Jövő héten megyek ki egy Regensburg melletti idősek otthonába, ahol megbecsülnek. Segédápolóként 1300 eurós fizetést kapok, és segítenek honosítani az ápolói bizonyítványaimat" – mondta keserűen. Az ápolónő tudja, hogy azon is veszít, ha összejönnek a tervei: párjával jóval kevesebbet találkoznak majd, és havonta csak pár napot tölthet itthon. 

Sokan szóltak már

Gyöngyi mellett pedig ezrek döntenek hasonlóan, egyes felmérések szerint hét év alatt több mint 20 ezer ápoló és több ezer orvos hagyta el az országot a jobb megélhetés, nagyobb megbecsülés reményében. 

Az elvándorlás veszélyére sokszor és sokan figyelmeztették már a kormányt: rendszeresen demonstrál emiatt a fekete ruhás ápoló csapata, nyílt levelekben üzen az egészségügyi államtitkárságnak az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport, és éppen a tömeges kiáramlás miatt kér jobb béreket, munkakörülményeket a közelmúltban megalapított orvosszakszervezet, a Reszasz is. 

Minden jó lesz?

A szakállamtitkárság szerint viszont az egészségügyben minden rendben van: a szakorvosi minimálbér idén nettó 270 ezer forintra nő, és a polgári kormány sikeresen csökkentette az orvoselvándorlás mértékét. 

 

origo.hu