h i r d e t é s

Elutasította az UEFA a Budapest Honvéd óvását a botrányos craiovai mérkőzés kapcsán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elutasította az UEFA a Budapest Honvéd óvását a botrányos craiovai mérkőzés kapcsán

2019. augusztus 06. - 07:42

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, melyet a klub a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be, így a magyar csapat nem folytathatja szereplését az Európa-ligában. - írja a maszol.ro.

Forrás: origo.hu

A Honvéd hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. 

A gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

Az UEFA még pénteken arról tájékoztatta a két klubot, hogy megérkezett a Honvéd óvása, amelyet az etikai és fegyelmi bizottság hétfői ülésén terjesztenek elő, a Craiova vezetőinek hétfőn tizenegy óráig kellett elküldeniük a saját álláspontjukat a történésekről, írja a Budapest Honvéd közleményére hivatkozva a Nemzeti Sport.

A portál emlékeztet: a Honvéd-Craiova mérkőzés végén, miután a román szurkolók többek között hanggránáttal dobták meg Arnold Hunter játékvezetőt, és emiatt leállt a játék, a csendőrség jelezte, ha félbeszakítják a meccset, nem tudja garantálni a csapatok és a bírók biztonságát. A Gazeta Sporturilor szerint a rendőrség két rendbontót bírságolt meg.

maszol.ro