h i r d e t é s

Embermese a nyomor mélységes bugyrából

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Embermese a nyomor mélységes bugyrából

2019. október 06. - 10:57

 

A történet főszereplője egy nyolc év körüli kisfiú, helyes, bájos, aranyos kisgyermek. Egy nagyváros nyomornegyedében él szüleivel.

Barátaim ételt osztottak, töltött káposztát. Rengetegen álltak a sorban, várták türelmesen, hogy kis ételhordójukba annyi adag kerüljön, ahány tagú a család. Jómagam közben a gyerekekkel játszottam, beszélgettem. Sok mindenről, többek között a családról, saját kis világukról.

Egy nyolc év körüli kisfiútól megkérdeztem, szereti -e a töltött káposztát. Felcsillanó szemmel mondta, igen, nagyon. Hozzátette, tejföllel szereti, mert úgy még finomabb. Arra a kérdésemre, hogy van -e otthon tejföl,- nem meglepő módon-azt válaszolta, sajnos nincs. Szeméből eltűnt a csillogás, szája elgörbült. Nézett csak maga elé. Nem tudom, mi játszódott le pár pillanat alatt buksi fejecskéjében. Válasza viszont mellbevágó volt: "Tudja bácsi, mikor esszük majd a káposztát, akkor hozzáképzelem a tejfölt is.", mondta, nagy komolyan. Ebben a válaszban benne volt napjaink Magyarországának minden keserve, tönkretett élete. A kilátástalanság, a nyomor, és vágy egy jobb, tisztább, emberi életre.

A fenti történet tavalyi. A közelmúltban ismét a településrészen jártunk. Mintha nem telt volna el egy év, a sorok ugyanolyan hosszúak. Végtelen türelemmel várták az emberek, hogy sorra kerüljenek. A sorban ott állt, édesanyja kezét fogva az én kis barátom is. Fülig ért a szája mikor meglátott, ö is felismert. "Véletlenül" most is töltött káposzta volt az ünnepi menü. De már készültünk: aki kért, tejfölt is kapott. A fiúcskához lépve, emlékeztettük egymást a tavaly történtekre.

Megkérdeztem: még mindig tejföllel szereti a káposztát? Nagy vigyorral az arcán mondta, igen. „No, akkor itt egy teljes dobozzal, amit Neked hoztunk, fogyasszátok egészséggel” mondtam. Kezébe adtam a tejfölt, nagyot csillant a szeme. Kis okos buksija gyorsan felfogta mi is történt.” Bácsi, nagyon köszönöm a tejfölt, olyan jó, hogy gondolt rám”, mondta. Megsimogattam a fejecskéjét, csak nagyon nehezen tudtam megszólalni. A csend beszélt azonban helyettem én. Nem tagadom, egy könnycsepp is kicsordult a szememből, pedig nem történt semmi különös. "Csak" egy nyolc éves gyerkőcöt boldognak láttam.


 

h i r d e t é s