h i r d e t é s

Épp ott lett könyvtáros a fideszes képviselő, ahol a volt fideszes alpolgármester a kancellár

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Épp ott lett könyvtáros a fideszes képviselő, ahol a volt fideszes alpolgármester a kancellár

2020. június 22. - 07:59

Évekkel ezelőtt az alacsony tanulói létszámra hivatkozva csökkentették a könyvtárosok számát a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrumban. - írja az atlatszo.blog.hu.

Cseri Tamás. Forrás: ezalenyeg.hu

Nemrég azonban új könyvtárosi pályázatot írtak ki, amelynek győztese a helyi fideszes képviselő, Cseri Tamás lett. Az intézmény kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere, Hegedűs Zoltán. Cseri az Átlátszónak azt nyilatkozta, Márki-Zay miatt kellett felmondania előző munkahelyén, mert szerinte a polgármester megfenyegette, hogy kirúgja. 

Évekkel ezelőtt az alacsony tanulói létszámra hivatkozva csökkentették a könyvtárosok számát a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrumban. Nemrég azonban új könyvtárosi pályázatot írtak ki, amelynek győztese a helyi fideszes képviselő, Cseri Tamás lett. Az intézmény kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere, Hegedűs Zoltán. Cseri az Átlátszónak azt nyilatkozta, Márki-Zay miatt kellett felmondania előző munkahelyén, mert szerinte a polgármester megfenyegette, hogy kirúgja. 

Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő a napokban búcsúzott munkahelyétől a Németh László Városi Könyvtárban. Facebook bejegyzésében egyrészt megköszönte az intézménynek és a kollégáinak a közös éveket, majd így folytatta:

Munkavállalóként kicsekkoltam a vörös rongyokba öltözött Önkormányzat szárnyai alól.

Hamar kiderült azonban, hogy hódmezővásárhelyi politikus nem marad állás nélkül.

Erre Kis Andrea, Hódmezővásárhely szocialista alpolgármestere mutatott rá szintén a Facebookon. “2013-at írtunk, amikor a HSZC (pontosabban annak jogelődje, de a jelenlegivel majdnem megegyező vezetése) úgy döntött, a Kalmárban (ismertebb nevén a hatkettőben) megszünteti a könyvtárosi státuszt, alacsony tanulólétszámra hivatkozva. (Ekkor 480 nappali tagozatos tanuló járt az iskolába. A 2019-es októberi statisztika szerint 289 fő nappali tagozatos volt.) Innentől a két másik vásárhelyi tagintézmény könyvtárosai látták el a feladatot. (…) Teltek múltak az évek, s lám, ugyanazon költséghatékonysági szempontok mára már érvényüket vesztették. Ki is tudná megmondani, miért? A napokban egyszer csak a szakképzési centrum vezetősége meghirdetett egy könyvtárosi állást.”

Kis Andrea szerint a döntés nem pedagógiai, szakmai vagy gazdasági szempontokat szolgál, hanem “egy olyan ember individuális érdekeit, aki színfóbiára hivatkozva önként mondott fel korábbi munkahelyén (a Németh László Városi Könyvtárban), hogy a számára előkészített előretolt helyőrségben felvegye pártja szolgálatát” – fogalmazott az alpolgármester.

Vagyis az új könyvtáros nem más, mint a városi könyvtárból távozó Cseri Tamás.

Fideszes kancellár a Centrum élén

Az új könyvtárosi állást abban a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban (HSZC) hirdették meg, amelynek kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere. Hegedűs Zoltán 2019 nyarán jelentette be, hogy visszavonul a politikától. Akkor a 444.hu emlegette fel, hogy “Hegedűs volt ugyanis az a fideszes jelölt, aki helyett, miután Márki-Zay Péter fölényesen legyőzte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón inkább a város igazi ura, Lázár János akkori miniszter válaszolt a kérdésekre.”

Hogy Cseri miért mondott fel a városi könyvtárban, arról az önkormányzati tulajdonú hodpress.hu hiába kérdezte a képviselőt.

A politikus azonban az Átlátszónak megírta, szerinte Márki-Zay Péter több alkalommal végzett politikai tisztogatást a Polgármesteri Hivatalban, valamint az intézményrendszerben.

A feleségem munkaviszonya is ezért szűnt meg, engem pedig a polgármester közgyűlésen fenyegetett meg, hogy leépítéseket hajt végre a munkahelyemen, egyértelműen utalva arra, hogy ki leszek rúgva.

“Ez a fenyegetettség vezetett oda, hogy munkahelyet váltsak. A városi könyvtárból egy intézményi könyvtárba kerülni, egyetemi diplomával nem igazán előrelépés. Az évek óta elhanyagolt állományokat tekintve pedig a munka is lényegesen nehezebb lesz” – mutatott rá Cseri.

A képviselő az állással kapcsolatban megjegyezte, “a korábbi köznevelési törvény nem biztosított” könyvtári státuszt az intézménynek.

Emiatt két másik intézmény munkatársai a saját feladataikon, munkájukon túl, pluszjuttatás nélkül, többletfeladatként végezték el a közel 30 ezer kötetes könyvtár rendezését, katalogizálását. Ilyen feltételek mellett az intézményi könyvtár rendszere elavult, szervezettsége megújításra szorul

 – írta a képviselő.

Cseri Tamás szerint, miután az intézmény már a szakképzési törvény alá esik, lehet újra könyvtárost alkalmazni.

Az álláshely nyilvánosan meghirdetésre került a közigállás.hu oldalon. Egyetemi szintű informatikus-könyvtáros végzettségem van, 14 éves könyvtárosi munkatapasztalattal, amelyet a Németh László Városi Könyvtárban szereztem meg. A Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola könyvtári teendőinek ellátásán túl, feladatom lesz a Cseresnyés Kollégium könyvtár, valamint a digitális oktatás centrum szintű könyvtári támogatásának kidolgozása is

 – írta az Átlátszónak.

Kerestük a HSZC-t és Hegedűs Zoltán kancellárt is az ügyben, de ők cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

atlatszo.blog.hu