Az egyén tudatossága, annak kialakítása, fejlesztése a lényeg. Nekem, az egyénnek kell rájönnöm, hogy viszonyuljak magamhoz és környezetemhez. Ez nem saját törvények alapján megy, hanem illeszkedéssel. Mi az az illeszkedés? Nézz a kezedre. Látsz ott tíz ujjat, ami a tested szerves része, tehát illeszkedik hozzád. Mivel te és a tíz ujjad egyek vagytok, pontosan tudod, hogy ne harapj bele az ujjadba, mert az neked és az egész testednek rossz. És itt a lényeg: az eggyé válás. Amivel eggyé tudsz válni, azzal automatikusan betartasz minden előírást, ami annak a védelmét, örömét szolgálja, amivel eggyé váltál. Ehhez nincs szükség külső normákra, mert azok csak elidegenítenek, beteggé tesznek, ha nem az eggyé válás koncepciójára épülnek.
Akár a Hippokratészi eskü szövegét veszem alapul, vagy bármely más szervezethez csatlakozáskor kimondott fogadalom szövegét, mindez semmit sem jelent, ha tudatosságodban nem válsz eggyé szakmáddal, nem érzed át a beteg fájdalmát és csak egy szöveg szószerinti betartása szerint működsz.
Amennyiben az etikára és morálra, mint külső meghagyásra hagyatkozol, rengeteg hibalehetőséget zúdítasz magadra. Lehet, hogy az a társadalmi morál idegen, hiszen szövegében, elvárásában csak egy hatalmon lévő kis csoport érdekeinek felel meg. Ha te ezzel nem tudsz eggyé válni, akkor viszolyogsz és ki fogsz térni. A másik eset, amikor benned van a hiba. A külső elvárás jó, de te nem építetted fel magadat tudatosságban odáig, hogy rájöjjél miként viszonyulj úgy a közösséghez, ami mindenki számára megfelel. Ha te nem tudsz eggyé válni a közösséggel, melyben élsz, akkor lehet ott bármilyen norma, az betarthatatlan, vagy ha betartod, belebetegedsz. Olyanná válsz, mint a diák, akit szülei olyan iskolába járatnak, ahol azt tanulja, amit nem szeret. Ha egy egyetemistának megadják azt az alapot az első pár évben, ami elegendő ahhoz, hogy saját tudatossága alapján válasszon megfelelő tantárgyakat a továbbiakban, akkor olyanokat fog választani, ami egyéniségének a legjobb, amelyekkel eggyé tud válni.
Ha egy börtönben csupán ismertetik a többségi társadalom normáit, az önmagában csak a közösségtől való elzárást fogja szolgálni azért, hogy a társadalomban a bűnös egy adott ideig ne tegyen kárt és nem fog javító-nevelő tevékenységet szolgálni. Az egyetlen kérdés, hogy a bűnös eggyé tud-e válni a normákkal, sajátjának tudja-e azokat érezni, vagy továbbra is idegenek maradnak számára? Mert ez utóbbi esetben bizonyos, hogy szabadulása után ott fogja folytatni, ahol abbahagyta, hiába magoltatták be vele az etika szabályait.
Átmehetünk életünk minden területére és ugyanezzel az elvvel találkozhatunk. Eggyé tudunk-e válni vallásunk hirdetésével, a többségi társadalom szabályozásával, a minket körbevevő emberekkel, környezettel, teremtéssel?

Mi a cél? Az, hogy vonulj el és gondold át viszonyulásaidat. Ne járj úgy, mint a bíró, aki egy adott törvénykönyv szerint szab ki ítéleteket, mert mást nem tehet, de ott legbelül úgy érzi, hogy rosszat tett. Te ezer dologgal kötődsz a világhoz. Fogd fel úgy, hogy valaha az Univerzum egy nagy porcelánedény volt, ami összetört és ezer szilánkra hullott. Te egy vagy a sok szilánk közül. Az élet nem más, mint egy adott időszakban ennek a porcelánedénynek az összerakása. Ha te, mint szilánk, nem tudsz eggyé válni az edény egészével, nem tudsz illeszkedni a helyedre, ott adhatnak neked kívülről bármilyen összeszerelési utasítást, boldogtalan, idegen leszel. A cél tehát, helyed megtalálása ott, amivel eggyé tudsz válni.

Mert bizony, Mi próbára teszünk titeket némi félelemmel, éhséggel, szűkével vagyonnak, létnek és termésnek. Vidd örömhírét az állhatatosaknak,- (Korán 2:155)

Akiket ha gyötrelem ér mondják: „Mi Allahé vagyunk és Hozzá térünk meg,-” (Korán 2:156)

És íme! Egy hívő számára ez az eggyé válás kinyilatkoztatása.