Már nem csak kezdünk messzire sodródni az öreg kontinenstől, már valahol Észak-Korea partjaihoz közelítünk.

Lassan már nem lesz visszaút, akár le is horgonyozhatunk.

Mit zavar minket, hogy papíron még az Európai Unió tagjai vagyunk?

Hol érdekel bennünket hogy emberi jogi egyezmények tömkelegét rúgjuk fel, és tapossuk páros lábbal a földbe? Nem fontos itt már semmi.

Vagyis mégis, egy dolog. Pénz, pénz és még több pénz. Na, nem az állampolgároknak, nem azoknak, akiknek valóban járna, és akinek az EU elsősorban adta. Útfejlesztések, falusi turizmus kiépítése, kórházfelújítás?

Ugyan már! Mészáros Lölö századik cégfelvásárlása, Habony Árpád tizedik csík kokainja Ibizán, vagy Rogán Antal helikopterezése.

Fel is háborodunk annak rendje és módja szerint. Megszületnek az aktuális tényfeltáró riportok, leleplezések. Megszületnek, mert még engedik, kell a látszat. A látszat demokrácia jó, a kormánynak legalábbis. Amikor is tömegesen mennek, hogy felmossák a padlót Brüsszellel, kell a papírdemokrácia.

A rendszerváltás még nagy reményekkel kecsegtetett, de az álmodott demokrácia soha nem érkezett el.

Vártuk, de nem jött, és azóta is várjuk. Ülünk a fotelban, és habzó szájjal követeljük a demokráciát, ahelyett hogy kiharcolnánk azt.

Na, ne utcai harcokra gondoljunk.

Itt a forradalomnak a fejekben kell lejátszódnia. El kell fogadnunk, hogy nem élünk demokráciában.

Nem állunk ki a jogainkért, nem hallatjuk a hangunkat.

Az Orbán rendszer előtt sem volt Kánaán az élet, voltak problémák. Munkahelyek szűntek meg, az államháztartás hiánya nőtt, és még sorolhatnám.

De az emberi jogokat egyik kormány sem tiporta sárba annyira, mint a mostani teszi. A demokráciát (akármennyire fejletlen is volt) alapjaiban építi le a hatalmon lévő rezsim.

Napról napra egyre kevesebb joga van a magyar embernek.

Elfogadjuk azt, amit velünk tesznek. Felmentést keresünk, életben tartva ezzel a rendszert.

Mi adtunk hatalmat a saját elnyomó rendszerünknek, csak nekünk van hatalmunk visszavenni azt. A demokrácia erről kellene, hogy szóljon.

Arról, ahogy egy nemzet demokratikus módon, közösen dönt a sorsáról. Mi pedig demokratikusan elfogadjuk a saját halálos ítéletünket.

Az Európai Unió próbálja felhívni a figyelmet arra, mi is folyik itthon.

Lehetőségeihez mérten. De mi semmiből nem vagyunk képesek tanulni, sem hinni az orrunk alá tolt bizonyítékoknak.

Demokráciában akarunk élni, mégsem akarjuk megtenni a kellő lépéseket annak irányába. Háttal állunk, és az ellenkező irányba kezdtünk el masírozni. Ne várjuk azt, hogy az Unió majd mentőövet dob számunkra, amolyan David Hasselhoff-i mozdulattal.

Az unió megteszi amit lehet, de nem szólhat bele egy ország belügyeibe.

Márpedig az, hogy a saját kormányunk minket nyomorít meg, az bizony belügy.

Próbálhatunk felmentést keresni, és mindenki mást megvádolni azzal, hogy a jelenlegi állapot az ő hibájuk. Hát nem az. Mi vagyunk az ország állampolgárai, mi vagyunk azok, akik változtathatnak.

És el ne higgyük, hogy a putyini Oroszország, vagy az erdogani Törökország bárkinek is követendő példa lehet.

Az az ország ahol az állam kíméletlenül börtönzi be, vagy gyilkolja meg a saját állampolgárait, szólásszabadságuk érvényesítését felróva, nem lehet semmilyen országnak példaértékű. Itt már rég nem arról van szó, hogy a Nyugatot, vagy a Keletet választjuk. A kérdés csupán annyi.

Demokráciában akarunk élni vagy sem? Ennyire egyszerű.

Ha pedig a demokráciát választjuk, akkor itt az ideje annak, hogy elkezdjünk tenni is érte.

Ugyanis demokrácia nevű sült galambok nem léteznek.

Keljünk fel a fotelből, és mutassuk meg, hogy tudjuk mi, az a demokrácia!

Szerző: Lázár Gergő/kolozsvaros.com