h i r d e t é s

Ezt Orbánék nem teszik a kirakatba: Hivatalosan is egyre kevesebb gyerek születik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezt Orbánék nem teszik a kirakatba: Hivatalosan is egyre kevesebb gyerek születik

2019. május 29. - 06:34

Mindeközben egyre többen halnak meg. - írja a nyugatifeny.hu.

Illusztráció: pixbay.com

Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A közleményben azt írták, 2019 első három hónapjában 20.830 gyermek született,

946-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

A születések száma mindegyik régióban mérséklődött, a legjelentősebb visszaesést 11 százalékkal Nyugat-Dunántúlon és 7,8 százalékkal Dél-Dunántúlon regisztrálták, a legkisebbet 0,1 százalékkal Közép-Dunántúlon és 0,7 százalékkal Észak-Alföldön.

2019. január-márciusban 37.578-an haltak meg, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,6 százalékkal többen, márciusban viszont 15 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma Budapesten 1,2 százalékkal, Pest régióban 1 százalékkal csökkent,

a többi régióban viszont nőtt.

A legnagyobb emelkedést Dél-Dunántúlon (6,5 százalék) és Közép-Dunántúlon (3,3 százalék) mérték, a legkisebbet pedig Dél-Alföldön (1,4 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (1,7 százalék).

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett,

a természetes fogyás 10 százalékkal, 16748 fővel több, mint egy évvel korábban.

A természetes fogyás mindegyik régióban nőtt, a legnagyobb mértékben 21 és 19 százalékkal Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon.

nyugatifeny.hu