h i r d e t é s

Félórás késéssel kezdődött a hajóbaleset sérültjeinek mentése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Félórás késéssel kezdődött a hajóbaleset sérültjeinek mentése

2019. május 30. - 11:34

A helyszínre riasztott mentőautó hosszas telefonálgatás után tudott csak elszállítani három túlélőt. - írja a nepszava.hu.

Mentők a Duna-parton, a Pesti vigadónál 2019. május 29-én. Az éjszaka felborult egy hajó a Parlamentnél. Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Durva malőrrel indult szerda este a Hableány tragédiája utáni mentőmunka: a Népszava információi szerint a helyszínre érkező mentőautó három könnyű sérültet vett fel, ám

legalább félóráig nem tudtak elindulni, mivel a sérülteket egyik, megkeresett kórház sem tudta pillanatnyilag fogadni.

Úgy tudjuk, hogy a hajókatasztrófa egyik áldozatát a helyszínen laikusok próbálták újraéleszteni; a reanimálást később átvette a helyszínre érkező mentős egység egyik munkatársa, de már ő sem tudott segíteni a szerencsétlenül járt utason.

A kezdeti döccenő után aztán a baleset hét ismert túlélőjét három kórházban látták el, értesüléseink szerint három sérültet az Uzsoki kórházba, további hármat a Honvéd kórházba, egy főt pedig a Szent Imrébe szállítottak. Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Országos Mentőszolgálat sajtóosztályát, ha válaszolnak kérdéseinkre, frissítjük cikkünket. 

A késlekedés jócskán ellentmond a kormány sokat hangoztatott állításának, hogy a fővárosban zökkenőmentesen zajlik a sürgősségi betegellátás. Lapunk számolt be róla először , hogy május 11-én a főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára szerint ugyanakkor minden rendben volt, és - mint a Magyar Hírlap idézi nyilatkozatát – csak ellenzéki álhírgyártás zajlik, hiszen a rendszer tökéletesen működött. 

Az ügyben feltettük kérdéseinket a mentőszolgálatnak, várjuk a válaszokat. 

nepszava.hu