h i r d e t é s

Felvidéki fiataloknyári tábora indult Esztergomból

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Felvidéki fiataloknyári tábora indult Esztergomból

2017. augusztus 01. - 09:19

A felvidéki egyházközségek VII. nyári táboránakmegnyitóját ünnepelték az esztergomi bazilikánál, amikor államtitkárokkal együtt Romanek Etelka polgármester köszöntötte a résztvevő, mintegy kétszáz diákot. 

Potáti Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Völner Pál államtitkár, országgyűlési képviselő mellett Romanek Etelka, a város nevében üdvözölte Szent István városában a jövő nemzedékének tagjait, akik ezúttal az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szervezésében élvezhetik az esztergomi vendégszeretetet.

A táborozó fiatalokat Romanek Etelka többek között azzal a gondolattal köszöntötteaz önkormányzat nevében, hogy a Pilis-hegység ölelésében, a Dunakanyar szívében álló Esztergom a magyar történelem egyik legfontosabb és legjelentősebb városa, ahol a keresztény magyar állam megalakult, ezért fontos állomása egy ilyen nyári táborozásnak, ahová felnőtt korban remélhetőleg sokan visszatérnek. A polgármester rövid beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a városban élt és munkálkodott a magyarság felemelkedéséért többek között Vitéz János, a reneszánsz legnagyobb magyar érseke, Mindszenty József bíboros, Bottyán János kuruc generális, Balassi Bálint költő, végvári vitéz és Babits Mihály a Nyugat nemzedékének kiemelkedő tagja is, akik a mai diákság, fiatalság eszményképei lehetnek. 

Esztergom igazi jelentőségét a felvidékiek ismerik a legjobban, hiszen 1918-1919 után a Felvidék elkerült Magyarországtól és ők évtizedeken keresztül csak a távolból nézhették a bazilika épületegyüttesét - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki egyházközségek VII. nyári táborának megnyitóján.Potápi Árpád János hozzátette, bízik abban, hogy a tábor mintegy kétszáz fiatal résztvevője hitben, magyarságtudatban és identitásban megerősödve tér majd haza.

A tábor résztvevőit köszöntötte Völner Pál, a térség fideszesországgyűlési képviselője, aki elmondta, 2010 után születtek törvények a nemzeti összetartozásról, és következetesen dolgozik a kormányzat azon, hogy a magyar fiatalok jussanak el a határon túli magyarlakta területekre, a külhoni magyarok pedig Magyarországra.

A hétfőtől csütörtökig tartó tábort Rákos Szabolcs, az IKSZalelnöke vezeti. Tájékoztatása szerint a 14 és 25 év közötti résztvevők mintegy harminc felvidéki községből érkeztek, a tábor központi helyszíne Ipolyhídvég település. Rákos Szabolcs hozzátette: a többnapos táborban idén rekordmennyiségű gyermek, fiatal lehet, ezúttal kétszázan, akik a nemzetpolitikai államtitkárság és Esztergom önkormányzata támogatása révén érezhetik jól és kényelmesen magukat a tartalmas üdülésen.

A bazilika előtt elhangzott köszöntők után RomanekEtelka  polgármester, Potáti Árpád János államtitkár és Völner Pál országgyűlési képviselőkoszorút helyezett el Mindszenty József bíboros bazilika altemplomában lévő sírjánál. (Városházi információ)