Friss hírek érkeztek Boros Lajos állapotáról
A súlyos szívműtétjét követő több hónapnyi hallgatás után hírt adott magáról Boros Lajos.
A rádiósért rengetegen aggódtak, mivel hosszú ideje nem volt aktív a közösségi oldalán, valamint a telefonja is ki volt kapcsolva. Pár napja azonban ismét jelentkezett a közösségi oldalán, sőt, felesége és egy közeli barátja is biztató információval szolgált lapunknak – jobban van!
„Lajos hamarosan ismét jelentkezik majd, ez biztos. Ennél többet viszont most nem mondhatok. Néhány hét múlva már többet tudunk” – közölte a Blikk érdeklődésére szűkszavúan Boros felesége.
Egy közeli ismerőse szerint egyre jobban érzi magát:
„Sokat elárul, hogy végre megint használja a telefonját, nincs kikapcsolva. Bár nem tűnik nagy dolognak, de az, hogy régi jó barátja, Voga János lányáról, Vikiről már egy videót is megosztott a közösségi oldalán, egyértelműen azt jelenti, hogy visszatért. Aktív és tevékeny, ennek mi örülünk a legjobban. Még egy kis idő kell neki, és ismét olyan lesz, mintha mi sem történt volna”.
Borosról az év elején derült ki, hogy komoly szívproblémákkal küzd, a műtét pedig elkerülhetetlen volt: két szívbillentyűjét is operálni kellett. Majdnem fél év telt el, mire végül kés alá feküdhetett, ugyanis az orvosok először hízókúrát írtak neki elő. Több mint két hónapja megvolt a műtét, akkor Voga János mesélt arról, hogy szerencsére minden rendben zajlott, azóta viszont „hírzárlat” volt Lali király körül. Nem véletlen, ugyanis egy ilyen operáció után több hónapig tarthat a rehabilitáció, amely alatt nyugalomra van szüksége a betegnek.
(atv.hu)