2018-ban például a jelenlegi szabályok szerint elképzelhető, hogy egy elhunyt szavazó kap levélcsomagot, amelyet aztán bárki visszaküldhet. És lehet, soha nem derül ki a visszaélés. Most ugyanis a külhoni állampolgárok névjegyzékébe jelentkezett szavazók, többségében határon túliak regisztrációja 10 évig aktív. A Nemzeti Választási Iroda automatikusan küldi minden szavazás előtt a levélcsomagot.
Költségvetési csalás vétségének gyanúja miatt nyomozás indult a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői fejlesztési projekt ügyében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása alapján csütörtökön a Kelet-Magyarország.
„A Greenpeace megoldása a világ élelmezési válságára” – címmel szervezett előadást a zöld szervezet. Az iparszerű gazdálkodás egészségi kockázatairól és az organikus gazdálkodás sok szó esett, de a globális éhezésre adható válasz elmaradt.
Várhatóan 2016. március elsejéig lehet jelentkezni a családi csődvédelemben való részvételre - közölte a KDNP frakcióvezetője csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Harrach Péter arról beszélt, hogy reményeik szerint mintegy húszezer családon tudnak majd segíteni a programmal, ők - életformaváltást és kiadáscsökkentést vállalva - megmenthetik az otthonukat.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint nem lenne európai válasz a migránsválságra, ha Horvátország határzárral vagy más fizikai akadállyal próbálná kezelni a helyzetet - írja az MTI. Márpedig Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán pont ezt vetette fel.
Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nem egészen saját akaratából, hanem politikai hátországa érdekében vehette meg a TV2-t, ami ráadásul rengeteg pénzért, 18-22 milliárd forintért cserélt gazdát a Figyelő forrásai szerint.
Dél-Kínában egy barlangban 47 megkövesedett emberi fogat leltek fel, amely a kutatók szerint átírhatja fajunk Afrikából kiinduló korai migrációjának történetét, azt jelezve, hogy a Homo sapiens a korábban ismertnél jóval előbb, és európai benyomulását is megelőzően érte el Ázsiát.
Porig égett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, a XII. kerületi Alkotás úton csütörtök hajnalban. Lángolt a mellette álló ötemeletes irodaház is, a környéket egy időre lezárták, a kollégiumból kiküldték a diákokat. Senkit sem engednek a leégett épület közelébe.
Augusztusban az építőipari termelés volumene 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 5,2, az egyéb építmények építése 6,8 százalékkal. Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 4,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához mérten.