Bakondi sajtótájékoztatón vallotta be, hogy a kormány szándékosan tette ki veszélynek a lakosságot.
A napokban a Fidesz egyik Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselője úgy fogalmazott "a népszavazás nem a kormányról és nem is a politikáról szól, mert ez nemzeti ügy".
Azért a helyezettek se kutyák - írja a Magyar Narancs.
Az egészséges táplálkozás lényegét sokan, sokféleképpen próbálták már meg összefoglalni, hol rosszul, hol jól.
Újjászervezték magukat a hatvani Fideszből kizárt tagok és megalakították a Jobboldali Városvédők Egyesületét - írja a Hatvani hírlap.
Simicskó István honvédelmi miniszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben - írja az Index.
A magyar gazdaságpolitika meghozta az eredményeket, és a felminősítésnek itt volt már az ideje.
Hajdúböszörmény hetilapjában, a Szabadhajdúban jelent meg egy jegyzet az eheti számban Dr. Sári Mihály tollából - írja a Propeller.hu.
Orbán Viktor lemondóan, és kioktató módon nyilatkozott péntek este a pozsonyi EU-csúcs után - írja az Index.
A Facebookon találtuk az alábbi történetet, amelyről Trunkó Barnabás, egy klasszikus története jut eszünkbe, "A gyógyszertárban" című.
A legkülönbözőbb szakterületekre rakták be, vélhetően azért, mert egyikhez sem értett - írja az Index.
A honvédelmi miniszter haderőfejlesztési programot jelentett be - írja a VS.hu.
Bár a kormány egyértelmű sikerként könyveli el Magyarország tegnapi felminősítését, de örömtüzeket nem érdemes gyújtani, mert az elemzők szerint Magyarország egyre hátrébb sorolódik az egy főre jutó jövedelemben - írja a HVG.hu.
Elkezdte postázni az elmaradt szemétdíj csekkeket az NHKV Zrt.
Megérkezett Esztergom új tűzoltóautója, melyet csütörtökön adott át a Belügyminisztérium több járművel együtt az országos katasztrófavédelemnek.
Tegnap arról írtunk, hogy nem lesz rendkívüli testületi ülés az Intermodális csomópont ügyével kapcsolatban.
A plakátokon még féligazságokkal próbálta a Fidesz mozgósítani a szavazókat, mostanra a nyers fenyegetés az egyetlen eszközük - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Választási Bizottság feladat- és hatásköre
Van úgy, amikor nem látjuk a fától az erdőt, de Magyarországon kevésbé közkedveltek a fák, ezért nálunk ezt úgy mondják: nem látjuk a plakátoktól az igazságot - írja a 24per7.info.
Pozsonyban tárgyal Orbán Viktor, egy videón megörökítették bevonulását a Várba - írja a Propeller.hu.
Sokba került és nem működik, mi az? Magyar bobpálya, uniós pénzből - írja a HVG.hu.
Egy hidegfront hozza meg az őszt - írja az Időjárás.hu.