A kényszerbetelepítés elleni tiltakozásra buzdít a Fidesz és a Jobbik, az Együtt pedig bojkottkampányt indít a népszavazás kapcsán. A DK Magyarország unióból való kiléptetésének kezdeteként értékelte azt, hogy az államfő október 2-ra írta ki a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást.
A Bartina utca felújításával folytatódik a Modern városok program forrásaiból indult, hárommilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés Szekszárdon, amely összesen közel kilenc kilométernyi útszakaszt érint - mondta a város polgármestere kedden a tolnai megyeszékhelyen.
Japán F-15-ös típusú nehéz vadászrepülőgépek veszélyes helyzetet teremtettek a Kelet-kínai-tenger felett Kína légvédelmi azonosítási zónájában (ADIZ) azzal, hogy tűzvezető radarjukkal befogták a kínai légierő két Su-30-as vadászgépét – számolt be a kínai védelmi minisztérium közleményére hivatkozva a helyi média kedden.