
“Ha ezeket bevetik két nap alatt szétlopják az Iszlám Államot aztàn se pénzük, se fegyverük nem marad, imádkozhatnak Allahhoz”
megtekintés
Vasárnap már több napsütésre számíthatunk, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből keleten, északkeleten kialakulhat egy-egy zápor. Helyenként még élénk lehet az északnyugati szél.
megtekintés

A NASA szondája utolsó útjára készül, belerohan a bolygóba.
megtekintés

Feladta magát a férfi, aki csütörtökön elgázolta, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikont.
megtekintés

Megdöbbentő akcióról számolt be a BBC a minap, amikor is közölte: Ausztráliában elfogott a rendőrség egy terroristagyanús, ötfős csoportot, melynek tagjai egyetlen kivétellel 18 év alatti fiatalkorúak, akik minden bizonnyal kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal is.
megtekintés

Hajlamosak vagyunk időnként viccelődni azon, ha egy-egy ismerősünk még 25 éves kora felett bőven is otthon lakik a szülőknél. Mama kicsi fia.
megtekintés

Három nappal ezelőtt mindenki a cuki kislányként ábrázolt kidobott kiskutya videójátosztotta meg a Facebookon.
megtekintés

Újabb bizonyíték, mennyire veszettül végiggondolta pompás, boltbezárós javaslatát a KDNP.
megtekintés
.jpg)
Azt hisszük, hogy vannak dolgok, amiknek lehetetlenség, hogy nyomuk vesszen, mint például a százezreket elpusztítani képes atombombák. Tévedtünk.
megtekintés
(2).jpg)
A Jobbik és a Fidesz képviselői mellett egy MSZP-s társuk is megszavazta a hontalanok üldözését célzó javaslatot.
megtekintés

Új igazgatót szeretnének a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola és tagintézménye, a Platán Utcai Általános Iskola élére a szülők, a diákok és a tanárok egyaránt.
megtekintés

Olyan narkotikumokat égettek el, amik bizonyítékként szolgáltak korábbi ügyekben, jelentette a megyei rendőrség.
megtekintés
Április 7. és 10-e között rendezték meg a XVI. Áprilisi Nemzetközi Akadémiai Konferenciát a Gazdasági és Társadalmi Fejlődésről a moszkvai Higher School of Economics National Research University és a Világbank közös szervezésében.
megtekintés

Az elégedett munkavállaló motivált, képzi magát, többet dolgozik. Az erre épülő modellnek azonban nincs értelme emberi jogok, demokrácia, jogállam nélkül.
megtekintés

A világ legerősebb embere bejelentette, hogy még ebben az évben visszavonul.
megtekintés

Óvatos siránkozásba kezdett a Fidesz egyik szövetségese, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE). Turi-Kovács Béla.
megtekintés

Törvényellenesen vetett ki telekadót Egyházasrádóc önkormányzata - mondta ki a Kúria önkormányzati tanácsa.
megtekintés

A Simicska-éra utáni oligarcha világ egyik fénylő csillaga, Garancsi István tovább bővítette amúgy is jelentős üzleti portfólióját: megvette az ESMA Zrt-t, amelynek kizárólagos joga hirdetést elhelyezni a lámpaoszlopokon.
megtekintés

Továbbra sem eldöntött, megvonják-e a jobbikos Kovács Béla mentelmi jogát, hogy büntetőeljárás indulhasson ellene kémkedés vádjával.
megtekintés

Csordultig van a Balaton, sőt, a mélyebben fekvő üdülők és szinte az egész déli part víz alá kerül, ha jön egy vihar északi széllel.
megtekintés

Műemléki Világnapon… 1984 április 18-án tartották meg először a Műemléki Világnapot, az ICOMOS civil szakmai szervezet, 1983 évi kezdeményezésére, amit azóta minden évben egyre szélesebb körben, egyre több országban ünnepelnek.
megtekintés