Megígérte a kormány, most inkább mégsem

Alig több mint egy héttel a tervezett sávbővítés kihirdetése után visszavonta a kormány az M1-es és az M7-es autópálya egy részének háromsávosra szélesítését. A Magyar Közlönyben a múlt hét végén megjelent határozatban emellett több másik útfejlesztést is töröltek - írta a Portfolio.

Szívás lesz a külföldön élő magyaroknak a népszavazás

Bajosabb lesz Londonból vagy Brüsszelből üzenni Brüsszelnek, mint Erdélyből - írja aNépszabadság. Az október 2-i kvótanépszavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek ugyanis, amelyek a parlamenti választáson: míg a főként a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok levélben is voksolhatnak, addig a több százezer, magyarországi lakcímmel rendelkező, ám külföldön tanuló vagy dolgozó polgár csak a külképviseleteken.

Tisztességből, emberségből elégtelen!

Az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ)  2014 végén egy több mint 5 milliárdos projekt keretében,  2,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Európai Uniótól, közel 3000 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására, Hajdú-Bihar-; Jász-Nagykun-Szolnok-; és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 

Oldalak