Szociális válság fenyegeti Venezuelát

Venezuela, a világ tizedik legnagyobb olajtermelője, amely nem mellesleg kőolajtartalékai alapján is az élvonalba tartozik, a csőd szélén tántorog.

megtekintés

A Tesco tízmilliárdokat mentett ki

143 milliárd forint. Ennyivel csökkentette a 2013-as üzleti évben adóalapját a magyarországi Tesco áruházlánc a lapunknak nyilatkozó közgazdász számításai szerint.

megtekintés

Ferenc pápa visszatáncolt szaporodás-nyulak-katolikusok témakörben

Ferenc pápa szerdán arról beszélt, hogy a nagy család Isten ajándéka.

megtekintés

Az argentin elnök szerint is biztos, hogy meggyilkolták az ország kormányát leleplezni készülő ügyészt

Cristina Fernández de Kirchner egy komoly fordulat után csütörtökön már arról beszélt, hogy szerinte sem lett öngyilkos Alberto Nisman.

megtekintés

A NAV rászállt két nagy online áruházra

Csütörtök este tartott razziát a NAV a legnagyobbak közé tartozó két online áruházánál.

megtekintés

NAV razzia: borultak a legnagyobb magyar webáruházak

Elérhetetlenek az online boltok, lefoglalták a szervereket.

megtekintés

Amikor nem útépítésre nyer pénzt Simicska

2014-ben az Átlátszó több teljes mértékben, vagy részben állami tulajdonú cégtől kikérte, hogy kivel kötöttek szerződéseket, milyen feladatra és mekkora összegben.

megtekintés

Megértjük az FM-et: tényleg nehéz követni, hogy ki milyen biztos

Nem csoda, hogy a kormányban se mindig látják át, kit mire neveztek ki: 51 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos és megbízott, illetve miniszteri biztos ül szerte a kormányzatban.

megtekintés

A NAV beperelte az Átlátszót – ez történt az első tárgyalási napon

Magyarország olyan hely, ahol egy országos botrányt kiváltó korrupciós ügyben az azt kirobbantó újság munkatársait citálják elsőként bíróság elé.

megtekintés

Változatlan jegyárak a helyi járatokon

Átvállalta Esztergom önkormányzata a Volán idei évre tervezett tarifa-emelését, így továbbra is változatlan árakon vásárolhatók meg a helyi buszközlekedés igénybevételére jogosító menetjegyek és bérletek.

megtekintés

A Fidesz kibékülne az RTL-lel

A kabinet számára túl kemény ellenfél a kereskedelmi csatorna, úgy tudni, már inkább békülnének.

megtekintés

Varga: Nem lesznek elbocsátások a kereskedelemben

Varga Mihály szerint nincs szó új adókról a kereskedelemben, és jelentős elbocsátások sem lesznek.

megtekintés

Aszfaltoznak Németh Szilárdnál, aki nem válaszol a Klubrádiónak

Bár az önkormányzati rendeletben nem szerepelt, mégis leaszfaltozzák Németh Szilárd csepeli fideszes polgármester utcáját - tudta meg a Klubrádió.

megtekintés

Oldalak