A parlamenti választás miatt kedden fel kell függeszteni a folyamatban lévő országos aláírásgyűjtéseket, és szerdáig egy népszavazási kezdeményezés szervezőjének kell még bevinnie az eddig összegyűjtött aláírásokat a Nemzeti Választási Irodába.
A 2017. november-2018. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 24 ezerrel, 174 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem vonul vissza Pintér Sándor, a miniszterelnökkel arról beszélgettek, hogy Fidesz-győzelem esetén maradjon még legalalább 2 évre az új Orbán-kormány belügyminisztere - mondták el az atv.hu-nak fideszes források.
Harminc évi börtönbüntetést követeltek az ügyészek Dél-Koreában kedden a tisztségéből eltávolított államfőre, Pak Gun Hjére (Pak Kunhje), akit az ellene indított eljárásban vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és más bűnügyekkel vádolnak.
Nem sikerült megállapodniuk a befektetőkkel, ezért kénytelen csődeljárást kezdeményezni maga ellen a New York-i székhelyű filmvállalat, amelyet Harvey Weinstein és fivére, Robert Weinstein alapított - számolt be az esetről hétfőn a BBC News.
A magyar válogatót az AWS nyerte, egy furcsa rockzenét játszó, mit játszó, zúzó zenekar, ők mennek az Euróvízióra, de ennél sokkal fontosabb hétvégi történés, hogy fellegvárában kapott ki a Fidesz. - írja a propeller.hu.
Az erős lehűlés miatt az öblökben megkezdődött a Balaton befagyása, de kevés esély van arra, hogy a hét végéig tartó rendkívüli hidegben sportolásra alkalmas jég alakuljon ki - közölte a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-vel hétfő délelőtt.
Az LMP kifogást nyújt be az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, mert Baja polgármestere súlyosan megsértette a demokratikus elveket, és a választási törvényt azzal, hogy szabályosan kihelyezett ellenzéki plakátokat távolíttatott el a város köztereiről, és minden rendelkezésére álló eszközzel akadályozza az ellenzéki pártok nyilvánosságban való megjelenését.