Elutasította a demecseri polgármester felfüggesztésére irányuló, a város képviselő-testülete által benyújtott keresetet a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.
Kedden újabb 170 ember, köztük 144 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Mert, hogy Tarsoly bennfentes viszonyban volt Orbánnal, az hótziher. Nem is tagadja, hiszen számos eset is ezt bizonyítja. Nem mi szotyiztunk együtt a VIP páholyban, hanem ők, vajon hova köpték a héját? Aki bennfentes kapcsolatot ápol, az bennfentes információkhoz is könnyen hozzájut. - írja a gepnarancs.hu.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a "spekulációs célból" megvásárolt állami területeket.
A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész étel forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint elrendelte annak megsemmisítését, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzést tartott egy egyadagos házhoz szállítást végző dunakeszi cég konyhaüzemében.