A The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte Donald Trump amerikai elnököt, amikor azt írta, az elnök szerint "valószínűleg jó kapcsolata van" Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral - tudatta helyi idő szerint szombat éjjel a Fehér Ház.
Nagyon úgy tűnik, hogy nincs az a vizes lepedő, amit Gyurcsány Ferencre ne lehetne ráhúzni. És a kormány ezt a már elrongyolódott adut kategorikusan kijátssza minden olyan esetben, amiben felelősségük bebizonyosodik.
Továbbra is lenne lehetősége a kormányzatnak rezsicsökkentésre, ha az valóban szándékában állna. A jelenlegi energiabeszerzési árak ugyanis lehetővé tennék a lakossági áram-, földgáz- és távhőárak mérséklését – tudta meg szakértőktől a Magyar Nemzet.
A Magyar Liberális Párt nem magyarázkodást, hanem az igazságot várja Szijjártó Pétertől, miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára január 10-én a Times of Malta című lapnak azt nyilatkozta, a magyar kormány 1300 embert fogadott be titokban az elmúlt évben.
A magyar gazdaság sikerei a következő években azon múlnak, hogy sikerül-e a minél gyorsabb átállás az új autóipari korszakra, az önvezető járművek és az elektromobilitás technológiáinak meghonosítására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium idei első beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.