Emmanuel Macron francia államfőnek a közélet erkölcsössé tételét célzó reformja egyebek mellett megtiltja a képviselőknek és a minisztereknek hozzátartozóik foglalkoztatását. - írja a 168ora.hu.
Tavaly 6,85 milliárd forinttal támogatta a Szerencsejáték Zrt. a magyar sportot a sportági szakszövetségekkel kötött megállapodásokkal és az egyéb szponzori szerződésekkel együtt, szemlézi az MTI a pénteki Világgazdaságot. - írja az index.hu.
Az uniós joggal ellentétes az állítólag a földspekulánsok ellen hozott magyar törvény a luxemburgi nemzetközi bíróság szakértője szerint. Az ítélet után kártérítési perek sorozata indulhat. - írja a nepszava.hu.
Iparági pletykák szerint előre eldöntötték, hogy ki fogja nyerni a Roszatom most kiírt tenderét – mondta Jávor Benedek, a Párbeszéd EP képviselője a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. - írja a 168ora.hu.
Miután Donald Trump amerikai elnök ígéretének megfelelően felmondta a párizsi egyezményt, Elon Musk, a Tesla vezére ugyancsak korábbi jelzésének eleget téve, bejelentette, hogy kilép az elnök tanácsadói köréből. - írja a vg.hu.