Azzal, hogy az szja kulcsa 16-ról 15 százalékra csökken jövőre, nagyjából 120 milliárd forint marad az adófizetőknél – ezzel számol Lőcsei Tamás, a PWC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője, aki az M1-nek nyilatkozott.
Elsősorban az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Belgrádban csütörtökön este. A B92 belgrádi televízió pénteken idézte Szergej Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása.
Az ausztrál parlament törvényt fogadott el arról, hogy megfoszthatják ausztrál állampolgárságuktól azokat a kettős állampolgárokat, akik a terrorizmushoz köthető tevékenységet folytatnak külföldön vagy odahaza.
2017 és 2019 között 579 milliárd jut útépítésekre, ebből az összegből valósul meg a 102-es gyorsforgalmi út megépítése az M1-es autópálya és Esztergom között - a kormány döntött a Modern városok program keretében az uniós pénzből nem finanszírozható főutak fejlesztéséről.
Egy katari utasszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Közleményük szerint a Dohából Manchesterbe tartó, katari felségjelzésű B-777 típusú utasszállító repülőgép csütörtökön belépett a magyar légtérbe, de a polgári légi irányítással nem vette fel a kapcsolatot.
Lassan szokásává válik az orosz elnöknek, hogy minden évben lefarag valamennyit a hivatali fizetésekből. Vlagyimir Putyin tavaly után idén is úgy döntött, hogy tíz százalékkal csökkenti az állami vezetők apanázsát. Az elnök szerint a recesszió okozta nehézségekben a vezetőknek is osztozniuk kell.
Akár az olasz kivitelező cégé is lehet a milánói expo magyar pavilonja, ugyanis a magyar állam nem fizette ki a céget, az olasz bíróság pedig lefoglalta a sámándobra emlékeztető építményt, amit a magyar kormány egyébként itthon állítana ki újra.
Ennyivel drágul a 3 milliárdos fővárosi projekt. Valaki nem kalkulálta bele a tervezéskor, hogy olyan területen is dolgoznak, amire korábban már felvették az uniós támogatást. A főváros saját zsebből fizeti ki a 170 millióba kerülő hibát.