Demokratikus úton leváltható Orbán Viktor kormánya és politikai rendszere – egyedül ebben értett teljesen egyet a Jobbik, az LMP és az Együtt pártelnöke szerda este Sárváron, ahol a jubileumi XXX. Vezérigazgató Találkozón folytattak egymással kerekasztal-beszélgetést.
A világ egyik legveszélyesebb mérgű állataként számon tartott kockamedúza csípésébe halt bele egy 20 éves német nő Thaiföld egyik népszerű üdülőszigetén: 14 hónapon belül ez volt a harmadik halálos kimenetelű kockamedúza-csípés a délkelet-ázsiai országban. A hatóságok szerint a nőt egy esti fürdőzés közben marta meg az állat Koh Szamui szigeténél.
Évekig tartó tárgyalások és végül hat álmatlan éjszaka után tegnap aláírták a csendes-óceáni térség képviselői a Transpacific Partnership nevű szerződést. Ez csak eddig hangzik unalmasan, mert ez a megállapodás nagyon megváltoztathatja a világot.
Műszaki hiba miatt jelentős, akár órás késésekre is számítani kell a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Győr-Szombathely és a Szombathely-Székesfehérvár-Budapest vasútvonalon - közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel.
Nemcsak a fővárosban pörög a lakáspiac, hanem számos vidéki nagyvárosban is. A befektetők már mindenütt megjelentek, egyes borvidékek központjában pedig már az eddig csak a fővárosban taroló, turistákat célzó, rövid távú lakásbérbeadás is egyre elterjedtebb.
1,1 milliárd forintból tervezünk megépíteni nagyjából 11 kilométer bicikliutat Fejér megyében, írja az MTI. Uniós pénzből megy, a Közlekedés Operatív Programban maradt még pénz, ezért gondolták gyorsan felhúzni Mór, Csókakő, Sukoró, Nadap, Velence és Kápolnásnyék között az utakat.
Az év eleji brókerbotrányokba belebukott nagyobb cégek felszámolása kapcsán ismét felmerül a kérdés, miért nem vizsgálta senki azt - leginkább az Állami Számvevőszék - , hogy a minisztériumok az elmúlt években hogyan gazdálkodtak a közpénzekkel. Vagy ha vizsgálták is, miért nem derültek ki időben az olyan visszaélések, mint ami a Földművelésügyi Minisztériumnál történt.
A júniusi belföldi, bevándorlós kampányhoz hasonlóan a szeptemberi kampány hirdetési feladatainak ellátására is hirdetmény nélküli, egyajánlatos közbeszerzést követően szerződött a Miniszterelnökség, illetve a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a HG 360 Kft.-vel, ismét 380 millió forintért.
Egy hét se kellett hozzá, hogy Oroszország szíriai beavatkozása pattanásig feszítse a helyzetet. Törökország már az orosz vadászgépek lelövésével, Szaúd-Arábia katonai beavatkozással fenyegetőzik. Az, hogy az oroszok most már nyiltan mindenkit bombáznak, akit veszélyesnek tartanak Aszadra, nagyon sérti a török és a szaúdi érdekeket. A végeredmény pedig még több menekült, még kezelhetetlenebb probléma lehet. Mindez aligha van ellenére Vlagyimir Putyinnak.
Érthetően keserű hangú levelet írt Juszt László arról, hogy pert vesztett az ATV ellen. Az alábbiakban olvasható írásból kiderül, hogy Juszt László indította és jogilag is levédte az ATV népszerű műsorait, köztük az Újságíróklubot és az Egyenes beszédet. Ekkor Németh Sándor és a Hit Gyülekezete még sehol nem volt. Aztán a televíziót Németh Sándor megvette. Egy magát egyháznak nevező szervezet esetében igencsak furcsa megjegyzés, hogy a megvásárláskor MSZP hátterű ATV ismeretlen körülmények között került rendkívül olcsón Németh Sándor tulajdonába.
A Guardian bemutatta az osztrák autópályán megtalált kisteherautó egyik halottjának történetét. Kurd volt, szerelő és mérnök. Gyógyulni indult Németországba, arról álmodott, hogy autómosót üzemeltet, vagy telefonokkal kereskedik majd. Egy ismerőse rossz tapasztalata miatt szóba sem jött, hogy a teherautó hátuljába beüljön. Aztán mégis így tett, senki nem tudja, miért.
Az Ibériai-félsziget kisebbik államában október 4-én parlamenti választásokat tartottak, amelyen a lakosság véleményt nyilvánított hatalmon lévő jobbközép pártkoalíció négyéves tevékenységéről, a neoliberális ”reformokról”. 2011-ben Portugália a nemzetközi pénzügyi szervezetektől 76 milliárd euró értékű hitelt vett fel. A trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) ezért súlyos megszorításokat követelt. A diktátum miatt, a kormány csökkentette az állami alkalmazottak fizetését és emelte a nyugdíjkorhatárt.