Tegnap, vagyis október ötödikén töltötte be ötvenhetedik születésnapját Neil deGrasse Tyson, amerikai asztrofizikus, és kozmológus. A természettudományok népszerűsítéséért tett erőfeszítései csak brit kollégája, Stephen Hawking erőfeszítéseihez, illetve Tyosn egyik legnagyobb példaképe, és elődje, Carl Sagan munkájához fogható.
Több száz kilogramm aranynak látszó fémtömbről derült ki, hogy nem egyéb trombitaréznél. A kétes eredetű fémtárgyak tulajdonosa két, Hujber Ottóhoz köthető cég. Az aranyhamisítási ügyben érintett Kézizálog Zrt. és tulajdonosa főleg magánszemélyeket csapott be, ráadásul úgy, hogy tanúsítványokkal is félrevezette ügyfeleit.
Mark Zuckerberg a Facebookon jelentette be, hogy hamarosan bekapcsolják az első műholdjukat, ami internetszolgáltatást biztosít majd. A Facebook-közeli Internet.org idén év végére 100 országba szeretné eljuttatni a némileg korlátos, de ingyenes internetet.
Már Európa legbefogadóbb országában, Svédországban is erősödik a bevándorlásellenes szélsőjobb, de a menekülteket továbbra is tárt karokkal várják az emberek. A kormány munkát keres a menedékkérőknek, mert anélkül nem tudnak beilleszkedni a társadalomba.
Erős mezőnyben a legjobbak közt szerepeltek a Berettyóújfalu környéki hátrányos helyzetű gyerekek a Kínában megrendezett 46. Nemzetközi Gyermek Képzőművészeti Versenyen, adta hírül a romasajtokozpont.hu. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola 20 alkotással pályázott a rangos megmérettetésre; a pályaműveket zömében 6-10 éves általános iskolások készítettek.
Amikor az iszlám állam és más muszlimok által elkövetett rombolás képei tárulnak elénk, feladatunk annak tudatosítása, hogy mindebbe az iszlámot belevinni bűn, bárki is teszi. Ha nem lettek volna muszlim tudósok, akik vallási indíttatásból felfedezték a világot, hogy ezzel felismerjék Isten teremtésének hatalmasságát, majd ha ezt nem közvetítették volna az emberiségnek, akkor Európa még mindig a sötét középkorban bolyongana.
1980-ban Fidel Castro kicsit változtatott azon, hogyan is kezeli azokat a kubaiakat, akik szeretnék elhagyni az országot. Addig inkább ott szerette volna őket tartani, de most azt mondta, menjenek, nincs szükség rájuk. A kubaiak pedig mentek.
„Amíg Magyarország Kormánya szerint a reformok működnek, egyre-másra hallani az egészségügy területéről érkező vészkiáltásokat. Ahogy arra az ellenzéki pártok többször felhívták a figyelmet, az elmúlt három évben több mint 300 milliárd forintot vontak ki az egészségügyi rendszerből, amelynek adósságállománya 2014 végén meghaladta a százmilliárd forintot. Így nem csoda, ha minden egyes adománynak örülnek az intézmények”- írja a sztarklikk.hu hírportál.